Milyen rendszámok jöhetnek a „Z” után?

HírKlikk 2021. május 2. 08:35 2021. máj. 2. 08:35

Hamarosan már az S-betűvel kezdődő rendszámok is kipörögnek, úgyhogy csak három betű maradt hátra, amelyre kiadhatóak a táblák. Pető Attila közlekedési szakértő, a népszerű Kreszprofesszor úgy látja, a döntéshozók sok időt nyerhetnének azzal, ha ismét kiadnák a már régen kivontakat is.

Már nagyon a vége felé járunk az S-betűs rendszám-szériának, lesz még a T, a V, és a Z, azután kifújt a rendszám-készlet. Pető azt mondta a Pénzcentrumnak, hogy ez nagyjából három-négy esztendő, most már nagyjából egy-másfél év egy betűciklus. Nem minden kombinációt adtak ki, például a Q könnyen összetéveszthető az O-val, vagy a nullával, így például ez a betű alapból kiesett a körből. A szakember szerint a már bevont régi rendszámok újrafelhasználásával időt lehetne nyerni az új szisztéma megalkotására.

„A-s meg B-s rendszámot már csak elvétve látni, sőt, C-ből sem nagyon van, ha ezekből a már nem élőket újra kiadnák, akkor több tízezer rendszámot nyerhetnénk."

A Kreszprofesszor szerint több variációról is lehet hallani, de hivatalosan egyiket sem erősítették meg:

„Szerintem nem sok értelme lenne például területi alapon osztogatni a rendszámokat, mint Németországban. Ahhoz túl kicsi ország vagyunk, és az átszervezés rengeteg pénzbe kerülne."

Ugyanakkor Pető Attila szerint például három betűvel és négy számjeggyel már jóval több variáció volna, de ebben az esetben is téveszthető lenne a mostani formátummal – főleg, ha mondjuk az utolsó szám 1-es –, úgyhogy ezt is át kell gondolni.

Az új rendszerben annak még inkább a zsebébe kell nyúlnia Magyarországon, aki egyedi rendszámtáblát szeretne. Legyen szó akár négy betű - két számos, akár öt betű - egy számos felállásról, 435 000 forintba kerülne egy egyedileg elkészített rendszám legyártása. Ha maradunk az eredeti, három betű - három számos formánál, akkor az egyedileg kiválasztott rendszámért 112 450 forintot kellene fizetni.