Mindannyiunk szabadsága – ahogy a Budai Vár teraszáról nem láthatták
2020. október 23-án a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai által egybehívott tömeget, a „láthatatlan forradalmat” még a Budai Vár hírhedt teraszáról is láthatták. Azt már nem, hogy a tömegben nem sorosisták, hanem szabadságra vágyó magyar emberek hömpölyögtek végig a városon – amint azt képeink is bizonyítják.
Mécs Imre betegsége ellenére is kötelességének érezte megjelenni az 1956-ban általa már átélt történelmi események helyszínén. Amint a napokban a Hírklikknek nyilatkozta: „Amikor hallottam az SZFE ’lázadásáról’, először ugyanazt éreztem, amit 1956. október 23-án délután éreztem a Parlament előtt, amikor rengeteg ember jött a legkülönbözőbb helyekről és mégis ugyanazt gondoltuk, ugyanazt akartuk, anélkül, hogy nagyon kellett volna beszélnünk egymással. Az utóbbi időben egyre elkeseredettebb voltam, hogy az ’56-os események még mindig nincsenek a helyükön. Most, ezek a fiatal művészek a helyére illesztették ezt.”
„Nem ártani...!” – fogalmazza meg a generáció, amit már elvesztett Orbán Viktor.
„Az aljassággal van a baj és azzal, hogy az ember körülnéz és úgy érzi – nincs hazája” – nyilatkozta Péterfy Bori színész-énekes egy, a portálunknak adott interjújában.
Karácsony Gergely főpolgármester feleségével és kerékpárral érkezett.
Mucsi Zoltán egy tévéinterjúban úgy fogalmazott, hogy: „Vidnyánszkynak is nagyon szomorú és kellemetlen lesz az az eszmélés, hogy mennyi kárt okozott”.
Sokan érezték, hogy történelmi eseményen vesznek részt, amit meg kell örökíteni.
A rendőrök testtartása már-már bibliai hangulatú képet idéz, az eljárás oka tisztázatlan, nem hozható közvetlenül összefüggésbe a demonstrációval. De mindez pont a protestáló tömeg szeme láttára, főként egy nővel szemben – nem volt kockázat nélküli. Szerencsére senki sem provokált pánikot a történtekből.
Politikai pártok toborzása nélkül is régen látott civil tömeg gyűlt össze csendes erővé a Műegyetem rakparton, ami néhány száz huszonéves kezdeményezésére vált az 1956-os forradalomhoz méltó demonstrációvá.
A kormány október 23-én csatát vesztett néhány huszonéves diáknak köszönhetően.
Nem a CÖF-bérelte tömeg kanyarodott be a Március 15- térre, ahonnan fáklyákat gyújtva vonultak tovább s rázendítettek Bródy „Ha én zászló volnék...” dalára.
Peremartoni Krisztina, Kováts Adél, Hegyi Barbara is fontosnak tartotta jelen lenni.
A Szabadsajtó útja és a Felszabadulás tér metszéspontjában hallgatták meg egy ’56-os elítélt visszaemlékezését, majd néma csendben indultak tovább az Urániához.
A rendőri jelenlét a szükséges mértéket...
...és funkciót töltötte be.
A pincétől a tetőig elfoglalták a diákok az egyetem Rákóczi úti épületét.
A szolidaritásukkal jelenlévő társegyetemek képviselői.
A szabadság tengerévé varázsolták Budapest utcáit, zsúfolásig megtelt a főváros főútja.
„Ahogy így elnézem, a nemzeti együttműködés rendszere megteremtődött. Tisztelt Miniszterelnök Úr, tisztelt Egybegyűltek, számítsunk egymásra a továbbiakban is!” – üzente a színpadról Vilmos Noémi ötödéves rendező szakos hallgató Orbán Viktornak.