Minden eszközt meg kell ragadni a kémbotrány tisztázásához

HírKlikk 2021. július 20. 11:13 2021. júl. 20. 11:13

Minden eszközt igénybe kell venni a kémkedési ügy felderítéséhez; ha magáncég kémkedett politikusok, újságírók és civil aktivisták után az izraeli kémszoftverrel, az „nettó bűncselekmény” – mondta Harangozó Tamás szocialista képviselő az ATV Start című műsorában kedden.

„Nagyon-nagyon súlyos ügyről beszélünk. (...) Minden eszközt meg kell ragadni az ellenzéki képviselőknek, és mindenkinek ebben az országban, aki egy picit is tiszteli és becsüli a törvényeket, a jogállamot és egy (...) normális államberendezkedést” – mondta.

Egyik eszköz erre a képviselők által benyújtott írásbeli kérdés – Mesterházy Attila MSZP-s képviselő már a múlt héten feltett egy sor kérdést az üggyel kapcsolatban – amelyek megválaszolására azonban két hét áll a kormány rendelkezésére. De Harangozó szerint a Molnár Zsolt MSZP-s, Stummer János jobbikos és Ungár Péter LMP-s képviselők által összehívott nemzetbiztonsági bizottsági ülést, amit kormányoldalról jelenleg „szabotálnak”, is „erőltetni kell”.

További lehetőségek is vannak: a magyar Parlament képviselői megkereshetik az izraeli parlament, a Kneszet képviselőit, de magához a kémszoftvert gyártó céghez is lehet fordulni – sorolta.

A további részleteket ugyancsak meg kell vizsgálni, minden oldalról – hangsúlyozta a Parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának MSZP-s tagja, hozzátéve: egyáltalán nem biztos benne, hogy a kémkedést taglaló cikksorozatnak vége.

„Semmin nem csodálkoznék ebben az országban” – mondta.

A kormány „tagad, sumákol”, de konkrétumok nélkül. Pintér Sándor belügyminiszter ugyan kijelentette: zárt bizottsági ülésen hajlandó az ellenzéki kérdésekre válaszolni, de Harangozó szerint „könnyű vigéckedni belügyminiszter úrnak is ilyen közleménnyel meg mondatokkal, miközben pontosan tudja, hogy ebből az ülésből, pontosan az ő politikai oldala miatt, nem lesz semmi”.

Ha nem a magyar állam kémkedett az izraeli szoftverrel, „akkor meg mi folyik itt?!” – tette fel a kérdést. „Akkor meg milyen kormánya meg milyen titkosszolgálata van ennek az országnak?” – folytatta, megemlítve: maga a gyártó és Izrael kormánya is megerősítette: ezt a szoftvert kizárólag kormányoknak lehet eladni.

Mint mondta, két lehetőség van: vagy „valamilyen rejtélyes oknál fogva” valamilyen külföldi titkosszolgálat érdeklődik a magyar független újságírók meg ellenzékiek iránt, ami „nonszensz”; vagy pedig mégiscsak magáncéghez került ez a kémszoftver, „ez viszont nettó bűncselekmény az első másodpercétől”.

„Ezekre a kérdésekre kell válasz!” – húzta alá.

A Pegasus szoftvert „viszonylag kényelmes” megoldásnak nevezte a törvényes vagy törvénytelen kutakodások céljára. Felidézte: a 2010-14 közötti ciklusban, a honvédelmi és rendészeti bizottság ülése, épp Pintér éves meghallgatása alatt vagy után eltűnt a mobiltelefonja a Parlament védett, beléptetőrendszerrel ellátott épületéből. Volt valami „nyomozásféle”, de soha nem derült ki, ki lopta el, pedig akkor nemzetbiztonsági bizottság tagjaként a titkosszolgálatokat is értesítette.