Minden mondásunk érvényét vesztette már…

Gusztos István 2020. január 23. 10:35 2020. jan. 23. 10:35

Az is, hogy „mindennek van határa.” Itt van ez a „Térey-díj” is…

Negyvenöt írót részesített a „szakmai zsűri” abban a „kitüntetésben”, hogy két évig könnyebben élhet, alkothat. Közülük csupán egyedül (eddig?) Bartók Imre hárította el magától a megalázó díjazást, döntését röviden és hitelesen meg is indokolva.

Tudom, hogy vannak mindenféle szempontok; tudom azt is, hogy mi a célja ennek a díjnak, hiszen tudom, hogy például Demeter Szilárdnak köze van hozzá…

Mégis: azt hiszem, jobb volna érvényesnek tekinteni a mondást: „mindennek van határa”.

Vannak a „kitüntetettek” között olyanok, akiktől természetes, hogy átveszik a díjat: Orbán János Dénes például. De bizonyára vannak ott hasonlók mások is az „Előretolt Helyőrségből”, máshonnan. Tőlük nem sajnálom, megérdemlik, vélhetően meg is dolgoztak érte, vagy meg fognak dolgozni. Szavam sincs róluk.

De a többiek..?

Bármivel is magyarázzák, e „kitüntetést” átvenni – legalábbis szerintem – súlyos  jellemtelenség. Nem az első persze a maga nemében – gondoljunk csak a Magyar Művészeti Akadémiára. Ám Demeter Szilárdtól s azoktól, akik bármi okból is, de társául szegődtek…

Térey János persze védtelen – így szokott nálunk ez lenni. Nála nagyobb művészek nevét, életművét is elbitorolták, meghamisították méltatlanok… Ideig-óráig sikerülhet nekik.

De azoknak, akik a mai kurzustól távol állnak, nem könnyű „megbocsátani”. Magam nem is tudnék – ha igényelnék, akkor sem –, csak az éhhaláltól menekülőknek.

Igaz, az ösztöndíj mértéke rendes menekülést tesz lehetővé… Mégis: szemben az ismert szöveggel, pecunia olet.

Díjat, kitüntetést nem utasítunk vissza: úgy kell élni, hogy az embert ne tüntessék ki – ilyesmit mondott G. B. Shaw. Ám van másik lehetőség is: ha az ember teheti, legyen valamennyire öntudatos, büszke: ne engedje meg akárkinek, hogy kitüntesse