Mire adományoz Áder János és Kövér László?

HírKlikk 2021. április 5. 19:30 2021. ápr. 5. 19:30

Évente fejenként 73 millió forintot jótékonykodhatnak el a hivatalban lévő és volt államfők, valamint az Országgyűlés elnöke. A 168 Óra összegyűjtötte, mire adományozott az elmúlt időszakban Áder János és Kövér László. A lap emlékeztet: ezt az összeget a két állami vezető teljesen szabadon költheti el, semmiféle pályáztatás nem szükséges, csupán annyi a megkötés, hogy pártnak, politikai szervezetnek, vagy pártot támogató szervezetnek nem adható ilyen adomány.

A nyilvános listából kiderül, hogy a köztársasági elnök az idei év első három hónapjában csupán 9,5 millió forintot jótékonykodott el az éves keretéből, viszont nem aprózta el: 8 millió forintot kapott a budapesti I. sz. Bókay Gyermekklinika alapítványa, hogy a pénzből korszerűsíthessék az arcrekonstrukciós centrumuk műtőjét. A másik kedvezményezett a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesülete volt 1,5 millió forinttal. A tavalyi lista alapján a legnagyobb összegű támogatások a gyerekekhez jutottak el:

  • 11,6 millió a Böjte Csaba ferences szerzetes alapítványa által fenntartott gyermekotthonoknak laptopbeszerzésre;
  • a második legtöbbet a Szent László és Szent István Kórház Betegeiért, Orvosaiért és Dolgozóiért Alapítvány kapta, 8 millió forintot fordíthatott egy légzéstámogató eszköz beszerzésére;
  • a harmadik legnagyobb összeg, 5,5 millió szintén Böjte Csaba alapítványához került, ebből az erdélyi Déván működő gyermekotthon fűtését korszerűsítették;
  • még egy nagyobb összegű támogatás is Erdélybe került: Gergely István katolikus plébános Csibész Alapítványa gyerekotthona lakóira költhetett 5,2 milliót Csíkszeredán.

Kövér László házelnök esetében egyelőre csak a tavalyi lezárt év adományozási listája olvasható, ebből pedig kiderül, hogy ő inkább több helyre adott kevesebbet. Listáján 74 kedvezményezett volt 2020-ban, ezek többsége egymilliós vagy ennél kisebb összeget kapott, és már a 2 milliós felajánlás is ritka volt. Ádertől eltérően, a házelnöknél nem annyira az egészségügy, inkább a határon túli és az egyházi, valamint a magyarsággal változatos módon foglalkozó szervezetek a dominánsak. A 168 Óra kiemelte, hogy a négy legnagyobb összegű – 2-2 millió forintos – támogatást

  • a bakonyszücsi Katolikus Szeretetszolgálat Lelki Rehabilitációs Otthona;
  • a határon túli magyar kultúra támogatásától a nemzeti identitás erősítésén át a vallásturizmus népszerűsítéséig sok mindennel foglalkozó Jakab és Komor tér 6. Egyesület;
  • a szlovákiai Esterházy János Szülőföldjéért Egyesület;
  • valamint a Kövér által évek óta dotált, a szülővárosában működő Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi-Érdekképviseleti Egyesülete kapta.