Mit tudunk Szájerről?
A címben feltett kérdésre nem könnyű a válasz, annak ellenére sem, hogy Szájer József a Fidesz alapító tagjai közé tartozott, ő is liberálisként indult, de lépést tartott Orbánnal. Tagja volt az első parlamentnek, kiegyensúlyozott, okos jogászemberként beszéltek róla. Kifejezetten olyan politikusként ismerték el, aki nagy tudással rendelkező jogász, fontos embere a pártnak. Fontos, de igazában úgy tartozott mindig az első vonalhoz, hogy mégsem ő vitte a zászlót; valahogy egy pillanatig sem volt kétséges, hogy hűséges embere a párt vezetőjének.
Hogy ez pontosan miből fakadt, nem tudni, mint ahogy a féltve őrzött magánéletéről sem. Illetve: időről-időre keringtek pletykák, a legsúlyosabb az volt, amikor az a hír keringett belső körökben, hogy Ausztriában kellemetlen helyzetbe került, de segítő kezek túljuttatták őt a bajon.
A legrejtélyesebb a házassága volt; elsősorban azért, mert miközben a kapcsolat milyenségéről – helyesen – nem lehetett tudni semmit, mégis makacsul tartotta magát az a vélekedés, hogy Szájer különutas életet él. Óvatosan fogalmazok, miközben az olvasó is tudja, mire gondolok. De valóban hiszem: egyáltalán nem tartozik ránk, hogy egy politikus miként él, kiket szeret, ha a törvényeket betartja. Az persze nem elfogadható, ahogy Tamás Gáspár Miklós kezelte ezt a kérdést az ATV-ben; egész egyszerűen nem volt hajlandó beszélni az ügyről, azt hangsúlyozva, hogy ez nem lehet köztéma. AZ tényleg nem lehet köztéma, az viszont már feltétlenül, ha a képviselő rendőrségi ügybe keveredik, ha kimászva az első emeleti helység ablakából ereszcsatornán ereszkedik alá, menekül a hatóság elől, és a zsákjában kábítószert találnak. Erről, ezekről, igenis beszélni kell, főként azért, mert – ráadásul – az illető képviselő súlyos hazugságokba is keveredett, magával rántva pártja vezetését is.
Ez a fordulat pedig már a politikai erkölcs birodalmába visz el bennünket; egyszerűen Szájer nem pusztán önmagát, a pártját is lebuktatta. Eddig sem volt túl sok kétségünk a Fideszben uralkodó morálról, a nekünk mindent szabad attitűdjéről, a folyamatos kommunikációs trükkökről, de ez az eset látványosan rántotta le a leplet a pártól, és annak vezetőjéről.
Orbán Viktor, amikor már a jobboldali sajtó elkezdett új legendát köríteni a Szájer-ügy köré, hangoztatva, hogy a politikust lépre csalták, titkosszolgálati eszközökkel buktatták le, váratlanul megszólalt. Közvetlenül azután nyilatkozott, amikor kikerült a nyilvánosság elé a hír, miszerint Szájer kilépett a Fideszből. Orbán szinte szó szerint az mondta az elé tett mikrofonba, mint amit a Borkai-ügy után, azaz: „Amit képviselőtársunk tett, az a mi politikai közösségünk értékrendjébe nem fér bele.”
Borkai esetében egyébként kicsit lassúbb volt a reflex; megvárták, míg a győri polgármester megnyeri újra választásokat, és csak azután mondatták le, miközben a pártból is kiléptették. Addig, ezt megelőzően, folyt a szerecsen-mosdatás, a tagadás, a hallgatás. Szájernél gyorsabban alakultak az események, ám itt is belecsúszott a párt némi őszintétlenségbe; olyan közleményt adott ki a képviselő vasárnapi, hazugsággal indokolt lemondásakor, mintha nem tudott volna mindarról, ami pénteken Brüsszelben történt. Márpedig, állítják az ehhez értők, a kormánynak, így Orbánnak és Szijjártónak is tudnia kellett a lemondás valódi okáról, legfeljebb azt hitték, hogy a dolog elintézhető valahogy, diplomáciai úton.
És most illik némiképp megindokolnom, miért is beszéltem arról, hogy mit tudtunk eddig Szájerről? Nos, Demszky Gábor szerint mindent. Méghozzá negyven éve. Vagyis Orbánnak is tudnia kellett mindent. Azt is, hogy miért volt jobb mindenkinek, ha Brüsszelben politizál, illetve azt is, hogy Szájer jelenthet-e bármilyen veszélyt a „politikai közösségük” számára. Illetve: szüksége lehet-e egy felkészült emberre, aki emellett számára egyértelműen kézben tartható, ugyanakkor széles körű kapcsolatrendszerével komoly támasza lehet – nem itthon, külföldön. Orbán most viszonylag gyorsan felmérte: jobb ellépni hű társa mellől, az menthetetlenné vált.
És a Fidesz? És Orbán?
