MOB közgyűlés Budapesten

Dr. Dávid Ferenc       2020. június 22. 19:30 2020. jún. 22. 19:30

2020. június 20-án, a korábbi elnököt, Kulcsár Krisztiánt választották meg a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének, a Budapest Kongresszusi Központban tartott tisztújító közgyűlésen, ahol az új elnökségbe Wladár Sándor is bekerült. Elfogadták a szervezet új alapszabályát és 2020-as költségvetését, valamint több olimpiai esemény is napirendre került. Döntöttek a 2022-es téli olimpiai részvételről is. Az elnökség alakuló ülésén Vékássy Bálint főtitkár egyhangúan kapott bizalmat a következő ciklusra. Schmitt Pál úgy fogalmazott: „a támogatottság önmagáért beszél”. Na, nem az övé.

– A szombati tisztújítást Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tiszteletbeli elnöke vezényelte le. A kiváló sportmúlttal rendelkező, bukott köztársasági elnök a nem túl bonyolult feladatot megoldotta. Plagi bá’ már 31 éve tagja az elnökségnek, és NOB tagságának köszönhetően, újabb négy évre mandátumot szerzett a testületben. Köztársasági elnöknek csak rövid ideig volt alkalmas (?), MOB elnökségi tagnak viszont életfogytiglan. Csak arra kell vigyázni, hogy papíralapú dokumentum ne kerüljön elé, mert azt rögtön aláírja. Imád utazni, és díjakat átadni, télen-nyáron egyaránt. Pártrendezvényeken is az első sorban kap helyet, hogy mindenki tudja, lássa: leszerepelt politikusként is miniszterelnöki kedvenc.

– Alelnököket is választott a szombati közgyűlés: téli olimpiai sportágakért felelős alelnök dr. Deutsch Tamás, az MTK és a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság előző alelnöke, a Magyar Paralimpiai Bizottság alelnöke. A Fidesz egyik alapító tagja; korábban ifjúsági- és sportminiszter, országgyűlési képviselő, a magyar Országgyűlés egyik alelnöke, ma Európai Parlamenti képviselő. (Tőle még nem vették el a doktori címet). Ha már beválasztották a MOB elnökségébe (mit is keres ott?), kényszer hozta jó döntést volt Tamást a téli sportok irányába terelni, hiszen a téli olimpiák csaknem száz éves történetében egy arany-, két ezüst- és négy bronzérmet szerzett hazánk, ami persze becsülendő, de nem mondható fergeteges sikernek. Mindenki Tompija olyan pozíciót szerzett, ahol eredményességet számon kérni nem szokás, hiszen Magyarország köztudottan nagyhatalom, de nem a téli sportok területén.

Szerencsére a nyári játékok menedzselését szakemberre (Schmidt Gábor) bízták, hiszen itt a remek tradíció kötelez: 1896 (Athén) és 2018 (Rio de Janeiro) között Magyarország sportolói 175 arany, 147 ezüst és 169 bronz medált szereztek. Még belegondolni is rossz, ha „tévedésből” D. Tamás a „nyári táborba” kerül. Téltábornokként viszont nyugodtan hógolyózhat, és ha jégre lép és elcsúszik, legfeljebb megüti a hátsóját. Nagyobb baj nem érheti, ezt mutatja harmincéves közéleti szédelgésének összes tapasztalata.

A két életművész „vitorlás” (Schmitt, Deutsch) kedvezőtlen minősítésén túlkerülve, viszont elégedetten állapíthatjuk meg, hogy kiváló személyiségek és igazi sportemberek kaptak mandátumot a MOB prezídiumában: Pálinger Katalin (kézilabda), Gyurta Dániel (úszás), Imre Géza (vívás), Kamuti Jenő (vívás), Kovács Antal (judo), Magyar Zoltán (torna), Markovits László (tenisz), Vári Attila (vízilabda) és Wladár Sándor (úszás).  Ez a névsor olyan erős és olyan jó, hogy ha nem is könnyen, de elbírja/elviseli a S. Pál és D. Tamás duó nyomulását, valamint érdemtelen jelenlétét.