Molnár Zsolt: egy mocskos zsarolási ügyről van szó

HírKlikk 2019. december 9. 08:29 2019. dec. 9. 08:29

Nem Borkai-ügyről van szó, hanem egy mocskos zsarolási ügyről – mondta az ATV reggeli műsorában Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója.

Nincs eltitkolt lakásom, nem drogoztam soha, nem vettem részt szexpartikon – közölte Molnár, de azt elmondta, hogy őt akarták megzsarolni. A stúdióból Molnár egyenesen a rendőrségre megy feljelentést tenni. Név szerint is tudja, ki akarta zsarolni – tette hozzá, de az adásban nevet nem mondott.  

Molnár szerint az elkövető kreált egy történetet és azzal akarta hitelessé tenni, hogy belekevert egy polgármestert. De Molnár a polgármestert nem nevezte meg. „Egy fiatal, most megválasztott polgármester" – csak ennyit árult el róla, illetve azt, hogy ez a polgármester is „kapott egy ilyen típusú pressziót".

Pénzt kért a zsaroló, milliós értékben – mondta Molnár. Annyit tett hozzá a zsarolóról, hogy az MSZP kampányában is részt vett, magát újságírónak tartja. „Keveredett ő már büntetőeljárásba" – jegyezte meg a zsarolóról Molnár, de azt hangsúlyozta: először a rendőrségen fogja megnevezni. Átadott a műsorvezetőnek, Vujity Tvrtkónak egy lezárt borítékot, amelyben megnevezte a zsarolót. Tvtrko erre közölte vele, hogy csak akkor fogadja el a borítékot, ha kibonthatja és elmondhatja a nézőknek, milyen név van benne. Erre végül nem került sor. 

„Ezt a mocskos játszmát ma le kell zárni" – közölte Molnár. Tegye meg ez az elkövető, hogy nem vár január elsejéig! Adja át a bizonyítékokat, a dokumentumokat, ne várjon! – üzent az „Angyal ügyvédjének" Molnár Zsolt. 

A műsorban végül arra a kérdésre, hogy a zsarolásnak van-e köze Németh Gáborhoz, az Egyenlítő blog korábbi szerkesztőjéhez, Molnár azt mondta, ezt nem tudja cáfolni.