Molnár Zsolt: a valós cél a választók bizalmának elnyerése

HírKlikk 2021. március 2. 11:30 2021. márc. 2. 11:30

Vasárnap délelőtt közös közleményt adott ki az ellenzéki együttműködésben részt vevő hat párt, az MSZP, a Párbeszéd, a DK, a Jobbik, az LMP és a Momentum arról, hogy megállapodott az előválasztás menetrendjéről és feltételeiről.

Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója az ATV Egyenes beszéd című műsorának hétfői adásában a részletekről beszélve elmondta, hogy mind a 106 körzetben lesz előválasztás. A képviselőjelölteknek 400, a miniszterelnök-jelölteknek fejenként 20 ezer ajánlást kell összegyűjteniük augusztus 23-tól kezdődően, október második hétvégéjéig.

Egyszerre két előválasztás zajlik majd: a 106 választókerület egyéni jelöltjéről és a miniszterelnök-jelöltről.

A pártok vállalták, hogy közösen, október 23-ig minden kérdést eldöntenek, és készül egy etikai kódex is, amely a verseny tisztaságát lesz hivatott biztosítani.

„Ezzel együtt azt gondolni, hogy egy versenyidőszakban nem lesznek kisebb-nagyobb könyöklések, ez lehetetlen” – jegyezte meg a pártigazgató, ám hangsúlyozta, hogy a valós cél a választók bizalmának elnyerése. Mint fogalmazott, ha küzdősportok közül kell választani, akkor ők kocsmai verekedés helyett egy tisztességes bokszmeccset szeretnének.

Az előválasztás során esetlegesen felbukkanó „trollokkal" kapcsolatban azt mondta: ha sokan vesznek részt az előválasztáson, akkor a befolyásolási lehetőség kicsi, de mind az online és offline térben lesznek adatkezelési szabályok, a bizottságoknak pedig lesznek olyan hatásköreik, hogy például gyanús, tömeges szavazásnál léphetnek.

Forrás: Hírklikk