MSZP: elhárult az akadály a kórházi fertőzések kivizsgálása elől

HírKlikk 2020. május 24. 16:53 2020. máj. 24. 16:53

Az MSZP szerint, elhárult az akadály a tömeges kórházi koronavírus-fertőzések kivizsgálása elől – mondta a parlament népjóléti bizottságának szocialista elnöke vasárnap, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatón.

 Korózs Lajos úgy fogalmazott, továbbra sem nyugszanak a kedélyek a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórházban kialakult járványhelyzet ügyében, ezért azt várják, hogy az ott történtekről az emberi erőforrások minisztere is tájékoztatást ad majd a népjóléti bizottság hétfői ülésén.

A MSZP képviselője megerősítette, továbbra is úgy gondolják, hogy Kásler Miklósnak le kellene mondania, mivel személyes felelősség terheli az egészségügy alulfinanszírozottsága, az ágazatban dolgozók alacsony fizetése, a kórházi ágyak járvány alatti kiürítése, az alapellátás leállítása és az orvosi beavatkozások elhalasztása miatt.

Az egészségügyért is felelős miniszternek emellett azért is le kellene mondania, mert őt már a miniszterelnök sem veszi komolyan és nem hívja meg azokra a tárgyalásokra, ahol az egészségügy jövője dől el – tette hozzá Korózs Lajos.

Forrás: MTI/Hírklikk