MSZP: fel kell zárkóztatni a megalázóan alacsony nyugdíjakat!

HírKlikk 2021. április 20. 13:35 2021. ápr. 20. 13:35

A már 13. éve 28 500 forintban rögzített legkisebb öregségi nyugdíj összegét a minimálbér legalább ötven százalékára emelné az MSZP – mondta Korózs Lajos, a párt országgyűlési képviselője az ATV Egyenes beszéd című műsorában, hétfőn.

„Ez durván azt jelenti, hogy egy olyan 70 ezer forintnál alacsonyabb nyugdíjat nem lehet senkinek megállapítani” – mondta a képviselő, hozzátéve: a jelenlegi „megalázó” 28 500 forintnál kisebb nyugdíjakat is ki kell egészíteni erre az összegre.

„Hogyha a megélhetését ez sem biztosítja, {akkor} pedig a szociális ellátórendszerből kell finanszírozni” – tette hozzá.

Hangsúlyozta: itt a nagyon alacsony nyugdíjak egylépéses emeléséről van szó, és különbséget kell tenni a néhány tízezer forintos résznyugdíjaktól, amit azok kapnak, akik az elmúlt évtizedekben más országokban is szereztek nyugdíjjogosultságot.

A másik, azonnal megteendő lépés az MSZP Kormányváltás! Korszakváltást! című előválasztási programja szerint a svájci indexáláshoz való visszatérés – mondta.

„Mi azt ajánljuk, hogy legyen lehetőség arra, hogy (…) az inflációt is és a bérek emelkedését is vegyük figyelembe” a nyugdíjszámításnál – ismertette.

„A mi javaslatunk arról szól, hogy az infláció mértékével való nyugdíjemelést mindenki kapja meg arányosan a nyugdíjához képest, a nettó bérnövekedés 50 százalékára eső hányadot pedig mindenki azonos összegben kapja meg. (…) Mindenki kap a bérnövekmény ötven százalékából, csak mindenki azonos összeget” – mondta.

Példaként elmondta: ha például három százalék az infláció, akkor ezt mindenki megkapja emelésként a nyugdíja arányában, de ha például ugyanakkor van három százalékos nettó bérnövekedés, ez utóbbira jutó emelést azonos összegben kell elosztani a 2 millió 30 ezer nyugdíjas között.

Mint mondta, ez azért lenne jó konstrukció, mert az alacsony nyugdíjak felzárkóztatását segítené; ugyanakkor akik sok szolgálati időt szereztek, magas járulékot fizettek és így magasabb a nyugdíjuk, „nekik sem kell az életszínvonalukból visszavenni annak érdekében, hogy (…) másoknak esetleg magasabb legyen a nyugdíjuk. Magyarul (…) nem másoktól kívánunk elvenni azért, hogy az alacsonyabb nyugdíjakat előnyösebb helyzetbe hozzuk.”

A szocialista programban az is szerepel: a rokkantnyugdíjakat visszahelyeznék a nyugdíjvédelem alá.

„Ugyanis a Szájer-féle (…) alaptörvényből még az a szó is kikerült, hogy társadalombiztosítás” – mondta, hozzáfűzve: előtte pedig a Fidesz úgy alakította át az ellátórendszert, hogy a rokkantsági és a baleseti rokkantsági nyugdíj már közel tíz éve nem része a nyugdíjrendszernek.

„Mi szeretnénk, ha (…) alkotmányos védelem alá kerülne a rokkantsági nyugdíj. Visszakerülne a nyugdíjrendszerbe” – tette hozzá Korózs.

A 13. havi nyugdíjról azt mondta: mivel ez nem nyugdíj, hanem egy olyan költségvetési juttatás, amely nem függ össze a szolgálati idő hosszával és a járulékfizetés mértékével, a szocialisták ezt is mindenkinek azonos összegben fizetnék ki.

„Minden nyugdíjasnak ugyanaz a státusza: nyugdíjas. Mindenkinek ugyanannyiba kerül a kenyér, a tej, a parizer” – magyarázta, igazságtalannak nevezve, hogy ha valakinek Dél-Hevesben 82 ezer forint a nyugdíja, az 82 ezret kapna 13. havi juttatásként, aki pedig a budapesti Rózsadombon lakik és kétmillió forint a nyugdíja, az meg kétmilliót.

Hangsúlyozta: az időskori jövedelembiztonságnál igenis figyelembe kell venni a szolidaritást.

„A szolidaritás pedig azt kívánja, hogy ne legyenek borzasztóan alacsony nyugdíjak, amiből nem tudnak megélni, szűkölködnek, és dönteni kell, hogy gyógyszert vesznek vagy ennivalót. Fűtést fizet egy idős ember; míg a másik jachtot tart az Adrián. Ezt nem a nyugdíjrendszerből kell finanszírozni”.

Elmondta: nem tudni, hány kétmillió forint feletti nyugdíj van az országban, mert erről évek óta nem publikálnak statisztikai adatokat. „Amilyen adatokkal rendelkezünk, azt rendszerint írásbeli kérdésre adott válaszokból, közadatigénylésekből vagy éppen perre vitt dokumentumokból tudjuk meg”.

A kétmillió feletti nyugdíjjal rendelkezőket megnyugtatta: nagy valószínűséggel életük végéig megkapják a nyugdíjukat, „de az új megállapításoknál garantálni tudjuk azt, hogy nem lesznek 2 millió forintos nyugdíjak.”

Korózs szólt arról: viszonylagos önállósággal rendelkező, önigazgatással is rendelkező nyugdíjkonstrukciót, nyugdíjrendszert kell működtetni.

„A nyugdíjügy fajsúlyosabb annál, mintsem egy költségvetési sor legyen a Parlament által elfogadott költségvetési törvényben. Márpedig most annyi” – húzta alá.

Elmondta: az MSZP előválasztási programjának jelentős része foglalkozik a nyugdíjakkal és az idős-üggyel. A párt ezt az ajánlatot viszi az előválasztásra, „ez a mi ajánlatunk a köztársaságpárti ellenzék  és a magyar társadalom számára. (…) Ez egy jó tárgyalási alap”.

Forrás: Hírklikk