MSZP: fokozott védelmet kell nyújtani a kismamáknak és a magzatoknak

HírKlikk 2020. október 27. 13:28 2020. okt. 27. 13:28

Az MSZP arra szólította fel a kormányt, hogy a koronavírus-járvány alatt fokozottan védje a kismamákat és a születendő babákat.

Bangóné Borbély Ildikó, a párt országgyűlési képviselője keddi, online sajtótájékoztatóján javaslataikat ismertetve, azt kérte, hogy a járványhelyzet miatt, gyermekükkel otthonmaradó szülőknek járjon távolléti díj, ami megegyezik a teljes fizetésükkel. Ezt az állam közvetlenül fizesse ki a munkavállalóknak – tette hozzá.

Azt is javasolta, hogy a távolléti díjat azoknak a kismamáknak is fizessék ki, akik a terhesség teljes időtartama alatt otthon maradnak.

A járványügyi okokból gyermekükkel otthon maradó szülőket, illetve a kismamákat illesse meg felmondási védelem is – kérte a képviselő. Egyúttal arra is felszólította a kabinetet, hogy erősítse meg a védőnői szolgálatot és a terhesgondozást.

Bangóné Borbély Ildikó elmondta, azt is kezdeményezik, hogy a várandós kismamákat folyamatosan és ingyenesen teszteljék.

Az MSZP követelte, hogy a kormány juttasson maszkot, kézfertőtlenítőt és tisztálkodási eszközöket tartalmazó higiéniai csomagot a hátrányos helyzetű térségekben élő, gyermeket váró családoknak.

Felszólított, hogy a családi pótlékot, a gyest, a gyermeknevelési támogatást és az anyasági támogatást azonnal emeljék a duplájára. A megduplázandó anyasági támogatás első felét a várandósság hatodik hónapjában, azonnal kapják meg a családok – tette hozzá.

Végül azt kérte, hogy a gyermeket váró kismamák és a három év alatti gyermekek mindenképpen jussanak hozzá influenza elleni védőoltáshoz.

Forrás: MTI