MSZP-Párbeszéd: ne sarcolja a kormány az önkormányzatokat járványhelyzetben!

HírKlikk 2020. november 17. 19:50 2020. nov. 17. 19:50

A jelenlegi járványhelyzetben ne sarcolja a kormány az önkormányzatokat, hanem adja vissza a településektől elvont forrásokat! – sürgették keddi online sajtótájékoztatójukon az MSZP és a Párbeszéd politikusai.

Tüttő Kata, az MSZP elnökségének tagja, főpolgármester-helyettes arról beszélt: pokoli nehéz év az idei az önkormányzatoknak, amelyeket a koronavírus-járvány már önmagában térdre kényszerített, hiszen bevételeik csökkentek, feladataik viszont megszaporodtak.

Hangsúlyozta: a települések a járvány mindkét hullámában helytálltak, helytállnak, „gyakran a kormány helyett", most pedig a kabinet „gyomron lőtte Budapestet azzal, hogy egy külön önkormányzati adót vetett ki" a vízcsőhálózatra.

Azt követelik a kormánytól, hogy ne az önkormányzatoktól vegye el a pénzt, hogy stadionra költse, hanem azon dolgozzon a több mint háromszáz államtitkár, hogy az a 2500 milliárd forint, amit az Európai Unió a válság sújtotta vállalkozásoknak és az embereknek adna, megérkezzen Magyarországra -– hangsúlyozta.

Szabó Sándor országgyűlési képviselő (MSZP) szerint a kormány hadjáratot folytat az önkormányzatok ellen, pénzügyi intézkedésekkel sarcolva őket, miközben elvárja a maximális feladatteljesítést.

Szeged példáját hozta fel, amelynek nyolcmilliárd forintos bevételkiesést kell elkönyvelnie az idén, és az összeg fele kormányzati intézkedések miatt nem kerül a város kasszájába.

Frakciótársa, Varga László (MSZP) azt hangsúlyozta, hogy amikor a kormányok világszerte átcsoportosítanak pénzeket a válság kezelésére, a nehéz helyzetbe került vállalkozások, önkormányzatok támogatására, a forráselvonás „épp vhogy akadályozza helyben a védekezést". Miskolc helyzetét idézve, elmondta: a város összességében hétmilliárd forintos bevételkiesést lesz kénytelen elkönyvelni idén, amiből 450 milliót a gépjárműadó elvonása, 500 milliót a helyi közösségi közlekedés támogatásának kivezetése jelent. Mindez olyan drasztikus összeg, amelyet nem lehet kigazdálkodni – jelentette ki.

Mellár Tamás (Párbeszéd) Pécs esetét említette, ahol az első hullám egymilliárdos, a második idén félmilliárdos önkormányzati bevétel-kiesést okoz. Azt hangoztatta: minden egyes meg- vagy visszaadott forint a GDP-t, ezzel együtt pedig az adóbevételeket is növeli, hozzátéve, hogy a válság időszakában nem az adócsökkentés, hanem a többletforrások biztosítása a megoldás.

Forrás: MTI