MSZP: több információt várunk el a koronavírus gyermekekre gyakorolt veszélyeiről!

HírKlikk 2021. február 17. 13:05 2021. feb. 17. 13:05

Több információt és átfogó tájékoztatást vár az MSZP a koronavírus gyermekekre gyakorolt hatásáról, a háziorvosok praxisközösségekbe való beléptetését pedig a járvány utánra halasztanák a szocialisták – erről Ujhelyi István, az Európai Parlament közegészségüggyel foglalkozó szakbizottságának MSZP-s tagja és Szelényi Zoltán orvos, a szocialisták egészségügyi kabinetjének tagja beszélt egy szerdai online sajtótájékoztatón.

Ujhelyi István azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban az ellenzék számos szakmai javaslattal és kezdeményezéssel igyekezett segíteni a koronavírus elleni védekezés hatékonyságát, a kormány azonban ezeket rendre elutasította, a nekik feltett kérdésekre pedig érdemi információkat csak elvétve adnak.

Az MSZP európai politikusa rámutatott az online tájékoztatón: a koronavírussal kapcsolatban a szakértők megállapították már, hogy a fiatalok és gyermekek körében csak enyhébb megbetegedést okoz a fertőzés, azonban vannak olyan esetek, amelyek során súlyos szövődmények jelentkeznek ebben a korosztályban is.

„Hatgyermekes apaként nem akarom a szülőtársaimat riogatni, mivel a kutatások szerint a Covid-fertőzött gyermekek mindössze egy-két százaléka kerül kórházba a koronavírus szövődményei miatt, de az úgynevezett sokszervi gyulladás több esetben súlyos lefolyású, ezzel kapcsolatban pedig egyelőre vajmi kevés információt kapunk az illetékesektől” – mondta Ujhelyi, hozzátéve: a sajtóban megjelentek szerint a Heim Pál Gyermekkórházban több tucat gyermek szorult már a Covid miatt kezelésre, hatvan százalékuk pedig egyenesen intenzív ellátást kellett, hogy kapjon.

Az MSZP EP-képviselője hivatkozott egy, a WHO által is bemutatott szakmai anyagra, valamint egy ausztrál szakmai kutatásra is, amelyek egyértelműsítették, hogy a koronavírusnak elsősorban az öt év alattiak esetében van érdemi és jelentős kockázata.

Ujhelyi ezzel kapcsolatban arra kérte a kormányt, hogy mielőbb adjon érdemi és részletes tájékoztatást a vírus gyermekekre gyakorolt hatásáról, az ezzel kapcsolatban eddig szerzett tapasztalatokról és arról is, hogy mit tervez a kabinet hosszú távon a 18 év alattiak és a kisgyermekek esetében az oltás kapcsán. „Érdemes lenne a kormánynak megfontolnia, hogy a szakemberek mellett, minket, szülőket is széles körben tájékoztassanak arról, hogy mire kell figyelnünk, mi a teendőnk abban az esetben, ha a gyermekünk Covid-fertőzött lesz” – tette hozzá Ujhelyi István.

Szelényi Zoltán orvos-közgazdász az online tájékoztatón a háziorvosok szerepvállalásáról és a praxisközösségekbe való beléptetés határidejének elhalasztásáról beszélt. A sebészorvos hangsúlyozta, hogy az oltási kampány úgy lett a háziorvosi karra terhelve, hogy közben érdemi segítséget és logisztikai támogatást alig kaptak.

Szelényi szerint a helyzetet még jobban nehezíti, hogy a kormány bejelentette: a háziorvosok akkor kapnak béremelést, ha praxisközösségekbe tömörülnek, amely azonban egyelőre számos további kérdést vet fel. Az orvos-közgazdász rámutatott, hogy jelenleg is 432 tartósan betöltetlen háziorvosi praxis van az országban, csak tavaly április óta 163 szűnt meg, vagyis a háziorvos-hiány egyre súlyosabb lesz.

Szelényi szerint a praxisközösségekbe való bekényszerítés nem feltétlenül oldja meg ezt a problémát, ráadásul a várható többletfeladatok és a bizonytalanság miatt bizonyosan számos, a nyugdíjkorhatár előtt álló háziorvos fog a praxisa felhagyása mellett dönteni. Ez pedig– mutatott rá az orvos-szakértő – az oltási hatékonyságra is érdemi kihatással lehet, hiszen csökkenni fog azon háziorvosi helyek száma, amelyek részt tudnak venni az átoltottsági kampányban.

Szelényi ezért azt javasolta, hogy a háziorvosok számára február 28-áig előírt kötelező nyilatkozattételt halasszák el a járvány utánra, hogy megfelelően tisztázni lehessen a még felmerülő kérdéseket.

Forrás: Hírklikk