Müller Cecília: ezeken a településeken van jelen a brit mutáns

HírKlikk 2021. február 24. 13:30 2021. feb. 24. 13:30

Felszálló szakaszban van a harmadik hullám Magyarországon, ezt igazolják a járványügyi adatok is – közölte az országos tiszti főorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília ismertetése szerint az elmúlt 24 órában 2855-tel nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma és 102 ember – jellemzően idős, krónikus beteg – halt meg. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elhunytak között szinte minden nap vannak olyan fiatal, krónikus betegek, akiket egy esetleges védőoltás megmenthetett volna.

A tiszti főorvos kitért arra is, hogy a fertőzöttek nagy többségénél nem volt utazással összefüggésben a brit mutáns megjelenése. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon jelen van a brit mutáns, „közösségi terjedésnek vagyunk tanúi" – fogalmazott.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumában kifejlesztettek egy módszert, így már nemcsak a koronavírus örökítőanyagát, hanem a brit mutánst is ki tudják mutatni a szennyvizekben. Az eredmények alapján Budapest, Debrecen, Tatabánya, Székesfehérvár és Győr szennyvízmintáiban is kimutatták a brit mutánst – közölte Müller Cecília.

Forrás: MTI