Múltember
Volt ő már minden: szabadságharcos, puskaporszagot szimatoló harci paripa, disznóólat ganézó kondás. Futballista és forradalmár, papokat csuhásozó, trianoni emléknapról kivonuló liberális. Polgári körös vitéz, és pápánál vizitelő ájtatos manó.Talán csak énekes halott nem volt még sosem.
Néhány éve az a kedvenc kényszerképzete, hogy ő Magyarország, és az őt ért bírálatokról azt gondolja, hogy a magyar embereket támadják.
De mindemellett leginkább királynak hiszi magát. Mint a régi szép időkben, amikor a királyhoz hű nagyurak földeket és birtokokat kaptak az uralkodótól. Nemesi címeket, sarzsikat. Jogokat és előjogokat.
Magyarország mostani királya koncessziót ad annak, aki megérdemli. Dohányboltot és nyerőgépet adományoz a hozzá hűnek, kaszinót, földbirtokot ajándékoz, stadiont épít annak, aki megérdemli.
Mindenki a kezéből eszik, kisemberek és nagyurak. Középszerűek és tehetségesek.
Mátyás álruhában, helyettes-Horthy a huszonegyedik században.
Tilt, tűr, támogat.
Aki jól törleszkedik, többet merhet a fazékból, aki jobban, az még nagyobb harapásra nyithatja a száját. Mindenki kikap valamit a közösből – erre a szilárd alapra épül a Nemzeti Együttharapás Rendszere. Mindenkinek jut valamennyi, kinek több, kinek kevesebb, van olyan is, akinek majdnem semmi.
Akinek semmije sincs, az annyit is ér.
Ő mondja meg, ki a magyar, ki a polgár, ki az, aki szereti a hazát.
Démonokkal harcol, fantomok ellen küzd, Európával és a világgal vív szabadságharcot. A pusztulásba vezeti hadait. Költséges, fölösleges és értelmetlen háborúba, mert a legfontosabbat elfelejtette megtanulni: hogy a béke mindig olcsóbb, mint a háború, és együttműködni kevésbé fárasztó, mint csatázni rendületlenül.
Hátrafelé nyilazó, avítt, árvalányhajas múltember.
Nyereg alatt puhított hős.
Királynak képzeli magát, és alattvalónak mindenki mást. Amíg vannak, akik alattvalónak hiszik magukat, megteheti.
