Munkaerőhiány van, nehéz pótolni azokat, akiket tavaly kénytelenek voltak elküldeni

HírKlikk 2021. június 21. 19:45 2021. jún. 21. 19:45

Bár az ország egészében még többen keresnek állást, mint a járvány előtt, egyes régiókban nem ez a helyzet, néhány ágazat pedig már munkaerőhiánnyal küzd.

A feldolgozóiparban már meg is jelent a járvány előtt jellemző munkaerőhiány. A cégek szerint nagyon nehéz pótolni azokat, akiket tavaly kénytelenek voltak elküldeni, teljesen felbolydult a munkaerőpiac, és soha nem látott mértékű a fluktuáció – írja a G7.

A járvány kirobbanása és az emiatt bevezetett korlátozások után a bevétel nélkül maradt, vagy visszaeső forgalommal szembesülő cégek Magyarországon is részben a munkaerő leépítésével próbálták csökkenteni a költségeiket. A kormány elég sokáig tétlenül nézte a kedvezőtlen munkaerőpiaci folyamatokat, és amikor lépett, első körben akkor is csak olyan intézkedéseket hozott, amelyek szinte senki számára nem voltak vonzóak, így az elbocsátásoknak nem szabtak gátat. Az álláskeresők száma júniusban tetőzött, nagyjából 130 ezerrel a januári szint felett, pedig az idénymunkák miatt nyáron jellemzően kevesebben keresnek állást, mint télen.

A járvány azonban az ország különböző pontjait elég eltérően érintette. A legnagyobb mértékben a nyugati járásokban nőtt meg az álláskeresők száma: Sopron környékén például két hónap alatt több mint háromszorosára emelkedett, de a győri és a téti járásban is csaknem triplázódott. Ennek minden bizonnyal az az oka, hogy abból a régióból nagyon sokan jártak át dolgozni Ausztriába, ahol a szintén komoly elbocsátáshullám az átlagosnál is súlyosabban érintette a magyarokat.

A tényleges munkanélküliség még így sem itt volt a legnagyobb. A járvány előtt ugyanis ebben a térségben alig volt olyan ember, aki nem talált állást, az aktív népességben az egy százalékot sem érte el az arányuk. Innen nézve, a júniusi három-négy százalék komoly növekedés, de még így sem közelíti meg az ország szegényebb régióira jellemző tíz százalék feletti arányt. Márpedig főleg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében szép számmal akadnak olyan járások, ahol már a járvány előtt is az aktív népesség legalább tizede regisztrált álláskereső volt.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint jelenleg a 176 járás csaknem harmadában már kevesebb a regisztrált álláskereső, mint a járvány előtt, 2020 januárjában.

Bár elég jól látszik, hogy az ország különböző pontjai, illetve az egyes iparágak között is komoly eltérések vannak, a növekvő foglalkoztatás azt is jelenti, hogy egyes szektorokban már a munkaerőhiány is visszatért. Ez különösen azoknak a vállalatoknak okoz gondot, amelyek a tavalyi kényszerű elbocsátások után most szeretnék újra feltölteni az állományt.

A helyzetet csak nehezítheti, ha a külföldi munkavállalás ismét kevesebb akadályba ütközik majd. Ez főleg az építőipari cégeknek jelenthet gondot. A szektor a lakosságnak nyújtott lakásfelújítási támogatás miatt amúgy is pörög, itt már az első negyedévben is nagyon látványosan nőtt a foglalkoztatottak száma.

Forrás: G7