Nagy Bandó András: egyszer mindenkinek el kell jutni az urnáig

HírKlikk 2019. szeptember 24. 11:16 2019. szept. 24. 11:16

Egy könyv olvasása közben találtam egy utalást Mihail Romm fantasztikus filmjére. Rákerestem a Neten, le is mentettem a linkjét. El is kezdtem nézni… Ledöbbentem…

Eddig is tudtam, hiszen 10 éve látom, hogy szeretett hazámban egyszerre készül kópia az általunk 4 évtizedig „élvezett” átkosról, a „kommunizmus” (ki)építéséről, és a Föld valaha élt legnagyobb gazemberének és tömeggyilkosának rendszeréről, annak kitalálásáról és megvalósításáról… Hangsúlyozom: egyetlen különbség, hogy természetesen a végkifejlet ez esetben elfelejtendő, de a módszer, a technika, az agymosás, a gyűlöletre gerjesztés, maga a tény: hogy csak az egy párt, csak a vezér, csak az a helyes, amit a vezér megálmodott és tervezett, amit megvalósít, kimondva (lásd bayer: aki nem rájuk szavazott, húzzon el, és ő még rúg is egyet/kettőt/ a távozókba…)

Szóval A. H. is világba üldözött embereket, mindazokat, akik fajilag és pártilag nem stimmeltek az ő torz eszméihez…

Ez a film a mának (is) készült, és ez akkor is igaz, ha a múltat bogozza szálaira, mert vagy nem tanult belőle a ma diktátora, vagy annyira tanult, hogy diplomát kéne kapnia ebből a gyalázatos és undorító tantárgyból…

Gondoljatok a németek könyvégetésére (Mann, Tolsztoj, és minden nem árja író könyvei égtek hamuvá, jó, ma csak mellőzöttekké lesznek a legjobbak…), s az új „irodalom” megteremtésére, a Tudományos Akadémiára, a Jogi Akadémiára, a hadsereg, a bírói kar, az alkotmánybíróság, és persze a köztársaság nélküli köztársasági elnök magukhoz csatolására és lenullázására… Ezek mind-mind itt vannak Romm filmjében, igaz, 1930-1945 között, tehát 75-90 éve fölvéve…

Gondoljatok a világháborúban fagyhalált halt szerencsétlenné tett németekre, akik agymosott hittel mentek neki az orosz télnek és az özönlő orosz tankoknak, és átkozták el ezerszer is az őket halálba küldő Führerüket… Gondoljatok a sok-sokmilliónyi orosz özvegyre, az özvegyek országává tett Oroszországra, ahova aztán málenkij robotra hordták el apáinkat, nagyapáinkat, meg is érdemeltük: volt akkor is ostoba vezérünk, aki a II. Magyar Hadsereget mészárszékre vezényelte, mert úgy gondolta, hasznos lesz nekünk, ha a németek oldalán (előtt!, golyófogó öngyilkosokként) megtámadjuk a Szovjetuniót, istenem, bolha akart két vállra fektetni egy medvét…

Nem, Barátaim, nem világégéstől félve írtam le mondandómat, hanem gondolatélesztőként, hogy lássátok (lássatok), hova vezet a hajbókolás (nézzétek meg a filmben jó alaposan az A. H. körül vigyorgó talpnyalókat, haszonleső vazallusokat, üzleti érdekből dörgölőzőket, meg a gondolkodásra képtelen masszává tett és lett tömeget, akikből később a hatalom hősi (?) halottjai (áldozatai) lettek!...

Szolgálni? Kiszolgálni? Megszolgálni?…

Minden kérdés válaszra vár, ma is, éppúgy, mint akkoriban…

De: volt-e, aki föltette magának ezeket a kérdéseket (azokon kívül, akik igen, de aztán vagy közben, vagy emiatt gyilkoltattak meg, vagy a válasz rettenetét átérezve menekültek el a Führer tájékáról is…)?

Vannak-e még velünk élők, jó (vagy nem jónak nevezett) magyarok, akik föl merik tenni ezeket a kérdéseket?

És olyanok, akik válaszolni mernek?

Akiknek van válaszuk, de épp emiatt akarják letarolni valamennyiüket, hogy hírmondó se maradjon, csak az a pár a köztévének hazudott propagandagépezet híradójában, s az MTI-nek nevezett bacilusgazdában.

Borongós, őszi idő van, esőre áll, viharnak nyoma sincs, egy hallgataggá tett (lett) ország várja az elmaradhatatlan vénasszonyok nyarát, meg az október 13-i választásokat.

Ez a kérdés, válassza…
Illetve: a föntiek a kérdések, az a három, válasszatok…, bocs, nem erre, hanem erre gondoltam: válaszoljatok!…

Ne feledjétek: egyszer mindenkinek el kell jutni az urnáig, s tényleg nem mindegy, hogyan érünk oda, s az sem mindegy, múltunk céduláján hova húzzák az X-et…

Ja: és föltétlen nézzétek meg ezt a filmet!…

Jó szívvel és lelkesen ajánlom: Bandó

(HÉTKÖZNAPI FASIZMUS – MIHALIL ROMM FILMJE)