Nagy Feró rettegett a rendőröktől, félelmében nem tudott aludni

HírKlikk 2021. szeptember 17. 06:59 2021. szept. 17. 06:59

„1981. szeptember 10. A BRFK ügynöke jelenti, hogy Nagy Feró 'F-dosszié' személy, a Beatrice együttes vezetője, nem bírta a gyűrődést és feloszlatta a bandáját. Tervei szerint 'Backing Group' néven egy új együttest fog létrehozni, amelybe olyan tagokat akar felvenni, akik még a koráb­biaknál is ellenzékiebbek. Intézkedés: folytatják a személy ellenőrzését” – áll a jelentésben, amelyet az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára hozott nyilvánosságra.

Nagy Feró a Blikknek elmondta, ő mit is érzékelt ezekből a megfigyelésekből.

– Való igaz, hogy akkor megszűnt a zenekar, mert túl nagy figyelem irányult ránk. Nem is azt mondanám, hogy a rendszer ellen voltunk, inkább az volt ellenünk. Az biztos, hogy hangot adtam a véleményemnek, ami nem tetszett a vezetésnek – kezdte a Kossuth-díjas zenész. – Később terveztük, hogy Backing Group, Bicikli és egyéb néven újraindul a banda, mert azt gondoltuk, akkor nem találnak ránk, de persze, nem sikerült elbújnunk.

A zenész a rendszerváltás környékén ügyvédje tanácsára kikérte az irattárból a róla készült jelentéseket, s szinte sokkot kapott, amikor 140 oldalt nyomtak a kezébe.

– Megdöbbentő volt, hogy ennyire fontos voltam, és az is, hogy bárki, bármikor megfigyelhetett. Mégis, kik voltak azok, akik jelentettek rólam? Féltem, hogy a zenekarból valaki elárult, de végül kiderült, hogy egyik testvérem sem szúrt hátba – folytatta Feró. – Más zenészek viszont igen. Volt egy Dobos fedőnevű, akiről később kiderült, hogy valóban egy lecsúszott dobos volt, és még voltak páran, akikről kiderítettem, hogy kicsodák. Egyiküket sem kerestem meg, mert nem érdekelt, hogy miért tették. Szánalmat és sajnálatot éreztem irántuk, hogy besúgók lettek. Mára már kiöregedtek, nem is akarnám őket bántani, szóval nem árulom el, kik voltak.

– Állandóan razziáztak nálunk a rendőrök. Mindig hajnalban jöttek, feldörömböltek, és volt, hogy csak feltettek pár kérdést, de négy vagy öt alkalommal bevittek kihallgatni, egyszer még éjszakára is ott tartottak. Akkor még anyámmal éltem, szegénykém ő is félt, én pedig már szorongtam, nem tudtam aludni, mert rettegtem, hogy hajnalban megint rám törik az ajtót. Ma már mosolygok az egészen, de akkor féltem. Nem mertem családot alapítani, nem aludtam. Bár az élet kárpótolt, jöttek a lemezek, a koncertek és a díjak is, de amit akkor elvettek, azt sosem lehet helyrehozni.

Forrás: Blikk