Navalnij – Újabb vádat emeltek az elítélt ellenzéki politikus ellen

HírKlikk 2021. augusztus 11. 19:45 2021. aug. 11. 19:45

Az állampolgárok személyiségét és jogait sértő szervezet létrehozásával vádolta meg Alekszej Navalnij ellenzéki politikust szerdán az orosz Nyomozó Bizottság (SZK).

A Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványát (FBK), amelyet júniusban külföldi ügynöknek és szélsőségesnek minősítettek, és ezért betiltottak, Navalnij 2011 óta vezette. Januárban Moszkvában és más orosz városokban a hatóságok által nem engedélyezett tüntetéseket tartottak a Németországból való visszatérésekor letartóztatott Alekszej Navalnij szabadon bocsátása érdekében. A nyomozók szerint az FBK ezeken a gyűléseken való részvételre buzdított.

Az SZK honlapján szerdán megjelent közlemény szerint Navalnij Leonyid Volkovval, Ivan Zsdanovval és másokkal annak tudatában szólított fel a tervezett tüntetésekre az interneten, hogy tisztában volt azok jogsértő mivoltával, mert a járványügyi korlátozások idején, a hatóságokkal való egyeztetés nélkül szervezték őket.

Elítéltetése esetén Navalnijra 200 ezer rubelig (jelenlegi árfolyamon mintegy 816 ezer forintig) terjedő bírságot vagy három évig terjedő szabadságkorlátozást, szabadságvesztést, illetve kényszermunkát szabhatnak ki.

Alekszej Navalnij jelenleg két és fél éves szabadságvesztését tölti a Vlagyimir megyei Pokrovban. Az úgynevezett Yves Rocher-ügyben gazdasági bűncselekmény miatt kiszabott, de felfüggesztett szabadságvesztését azért kell leülnie, mert a FSZIN (orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat) szerint sorozatosan megsértette a feltételes szabadlábra helyezés előírásait.

Az SZK kedden büntetőeljárást indított a Litvániába menekült Volkov és Zsdanov ellen, azon a címen, hogy anyagi támogatást gyűjtenek a szélsőségesnek és idegen ügynöknek minősített FBK és a Navalnij Törzsei elnevezésű mozgalom számára.

Forrás: MTI/Hírklikk