Nem a Jobbikot kell leváltani, hanem a Fideszt

Föld S. Péter 2021. április 6. 06:45 2021. ápr. 6. 06:45

Jön föl a Jobbik, mint a talajvíz – ezt írtam sok évvel ezelőtt, az azóta a Népszabadsággal együtt bezárt Nolblogon. Arról a Jobbikról írtam ezt, amelyik a Fidesszel párban, egymást kiegészítve, kirekesztő és náci volt. Ezzel a Jobbikkal egyébként a Fidesznek akkoriban semmi baja nem volt, Orbán Viktor derék, nemzeti érzelmű ifjaknak nevezte őket 2003-ban, és sok sikert kívánt további politikai pályájukhoz.

Nekem az a Jobbik nem tetszett, óvtam tőlük és szövetségesüktől, a Fidesztől Magyarországot. Mindezt azért kellett elmondanom, mert azt látom, hogy tanult barátaim a Facebookon, és ahol csak tehetik, ki vannak akadva azon, hogy a magát demokratikusnak nevező ellenzék a Jobbikkal is összefogott a Fidesz leváltása érdekében.

Hozzávetőlegesen egy évvel a választás előtt érdemes tisztázni, hogy mit is kezdjünk a Jobbikkal. Lehet, sok ismerősöm meg fog bántódni azon, amit most írok, míg mások – remélem, ők vannak többen – egyetértenek velem.

Van egy párt, a Jobbik. Ez a párt úgy él a köztudatban, mint amelyik szélsőséges és kirekesztő. Sokan kifejezetten nácinak tartják. Ez a párt egy ideje úgy viselkedik, mintha nem az volna, amit sokan gondolnak róla, hanem egy normális, demokratikus, konzervatív párt. Vélhetően azért teszi ezt, mert úgy hiszi, hogy ismeri a magyar embereket, és azt gondolja, hogy a magyarok a normalitásra vevők, ezért így tudnak minél sikeresebbek lenni.

Van egy másik párt, a Fidesz. Ez a párt, amely a köztudatban konzervatív, keresztény alakulatként él, az utóbbi időkben egyre gyakrabban nyilvánul meg a nácikhoz hasonló stílusban. Uszít, gyűlöletet kelt, és alig kódoltan zsidózik. Feltehetőleg nem azért, mert a vezetői kirekesztők lennének és antiszemiták, hanem azért, mert populisták, és azt gondolják, hogy ismerik a magyar embereket, és úgy ítélik meg, hogy így tudnak minél sikeresebbek lenni.

A Jobbik egy párt, amelynek szimpatizánsai vannak, szavazói. Ha szabad a személyes véleményemmel előhozakodnom, én nem tartozom közéjük. Kifejezetten nem. De tudomásul veszem, hogy vannak emberek, akik kedvelik őket. És azt is tudom, hogy ezek az emberek nem mind nácik. Ezek az emberek ott állnak előtted a sorban a postán, mögötted a zöldségesnél. Megadják az elsőbbséget a kereszteződésben, vagy bevágnak eléd a külső sávban. Undokok, kedvesek, okosak, buták – nem jobbak és nem rosszabbak, mint azok, akik nem a Jobbikra szoktak szavazni.

Abba kellene tehát hagyni az olyan ostoba mantrákat, hogy „aki a Jobbikkal együttműködik, törlöm az ismerőseink közül”. Meg, hogy „nácikkal soha”. Ez ugyanis nettó baromság. Nácikkal valóban soha, de alapvetés, hogy a Jobbikkal való együttműködés nem cél, hanem eszköz. Sokan és egyre többen vannak, akik nem akarják, hogy a 2022-es választás után is a mostani hazug, populista és korrupt, Európa-ellenes Magyarországot keleti diktatúráknak kiárusító kormány vezesse az országot. 2022-ben nem a Jobbikra (DK, Párbeszéd, Momentum, MSZP, LMP) szavazunk, nem arra, hogy 2022-ben Jakab Péter, vagy valamelyik másik, jelenleg ellenzékben lévő párt vezetője alakítson kormányt, hanem arra, hogy Orbán Viktor ne alakítson kormányt. (Vagy, végső esetben, csak kisebbségi kormányt tudjon alakítani, amelynek szavatossági ideje nagyon véges.)

Nem a nácikra szavazunk tehát, hanem egy diktatúra leváltására. Ez az egy év múlva esedékes szavazás nem a Jobbikról szól, hanem rólunk, magyar polgárokról. Az, hogy a Jobbik részt vesz az ellenzéki pártok összefogásában, szerintem vállalható és örvendetes. Az, hogy velünk vannak, nagyságrendekkel jobb opció, mintha ellenünk lennének.

Két további szempontot ajánlanék az ellenzéki tamáskodók figyelmébe. Az egyik egy nagyon praktikus megközelítés: nem csak nekünk kell elfogadnunk, de legalábbis, tudomásul vennünk a Jobbikot, hanem az ő szavazóiknak is bennünket. Nekik sem könnyebb, mint azoknak, akik most nácit kiáltanak, és ha a Jobbik szavazói tényleg beállnak mellénk, azért csak dicséret illeti pártjuk vezetőit, amiért sikerült rávenniük őket erre.

A másik szempont szerintem ennél is fontosabb. Az ellenzék győzelme esetén nem a Jobbik fog kormányt alakítani, míg ha marad a Fidesz, akkor továbbra is kizárólag Orbán Viktor és csókosai lopják szét az országot, szítják a gyűlöletet magyar és magyar, magyar és külföldi ellen. Ha 2022-ben az ellenzék nyer, akkor nem a Jobbik, vagy a DK, a Momentum, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP fog kormányra kerülni, hanem ezek a pártok közösen. Senkinek nem lesz akkora túlhatalma a leendő kormányban, mint amilyen most Orbán Viktornak van. Sőt, remélhetően nem csak akkora, de semennyi túlhatalma sem lesz senkinek.

Nem lesz könnyű kormányozni, mert koalícióban és demokráciában mindig nehezebb, mint egyedül, diktatúrában. És persze azért is nehéz lesz, mert már most látni, hogy a Fidesz aknákat telepít mindenhová: bíróságokra, ügyészségre, médiatanácsba, oktatásba, kultúrába, emberei ott maradnak a hivatalokban, és ott ártanak majd az új kormánynak – és ezzel a magyar embereknek –, ahol csak tudnak. Lesz itt feladat bőven, ne nehezítsük a saját – amúgy sem könnyű – dolgunkat még azzal is, hogy ott is a Jobbikot fikázzuk, ahol a Fideszt kellene.

Jelen állás szerint Orbán Viktor jóval nagyobb veszélyt jelent Magyarországra, mint Jakab Péter. Nem a Jobbikot, hanem a Fideszt kell leváltani.