Nem csak Nagy Imrét és társait gyászolják Vásárhelyiék

NVZS 2019. június 17. 11:16 2019. jún. 17. 11:16

„Sok mindent el lehet mondani arról, hogy mit éreztünk, de egyet nem, azt, hogy dühösek lettünk volna: a dühnek még a szele sem érintett meg minket, gyászoltunk és méltó tiszteletadással emlékeztünk meg 1956 hőseiről és áldozatairól” – szögezte le portálunknak Vásárhelyi Mária szociológus a Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének 30. évfordulóján a Hősök terén tartott flashmob szervezőiről, résztvevőiről. Nem csak Nagy Imrét és társait gyászolták tegnap. Markáns véleménye van az állami pénzen szervezett úgynevezett Szabadságkoncertről: „célja átmosni az emberek agyát, hogy ne beszéljenek arról, mi történt régen”.

Nem magunktól jutott az eszünkbe a „düh” kifejezés, ugyanis „Vásárhelyi Mária és dühös ellenzéki társai megzavarták a Szabadságkoncertet a Hősök terén” –  címmel közölt rövidke írást a Pesti Srácok az eseményről (ezzel egyébként gyakorlatilag a kormányhű média közül egyedüliként számolva be erről a megemlékezésről).

„Valóban dühösek voltak a flashmob szervezői és résztvevői?” – kérdeztük Vásárhelyi Máriát, aki ezt határozottan cáfolta, hangsúlyozva, hogy az akció mozgatórugója „a gyász volt és az, hogy méltó tiszteletadással  emlékezzünk meg a hősökről, az áldozatokról”. Mint aláhúzta: „az a néhány perc emelkedett volt, ahogy a műcsarnok felé fordulva álltunk, néma csendben.”  Vásárhelyi úgy látja, hogy „düh a Pesti Srácokban van, ők ebből, a gyűlöletből és a dühből élnek”.

Vásárhelyi Mária Facebook posztban is megemlékezett a tegnapi akcióról, amit leginkább flashmobként lehetne megcímkézni. Az írást a következő epizóddal zárja: „Elindultunk hazafelé néhányan az Andrássy úton, egy hajléktalan férfi azonban őszinte érdeklődéssel megállított bennünket, és megkérdezte, hogy miért vagyunk mindannyian gyászruhában. ’Hát mert ma a nemzeti gyász napja van’ – válaszolta valaki közülünk. Először elcsodálkozott, majd ’ja tényleg’ mondta, és utunkra bocsátott”.

„Mit gyászoltak? A levert 56-ot? Annak hőseit, áldozatait? A rendszerváltás illúzióinak a szétfosztását? A mát?” – kérdeztük Vásárhelyi Máriát, akinek a szavaiból az derül ki, hogy egy kicsit mindezeket. „Értjük ez alatt a megbecsülést és a fájdalmat azok iránt, akiket titokban vérbíróság elé állítottak és kivégeztek, mert azért küzdöttek, hogy a nép függetlenül és szabadon élhessen” – kezdte a válaszát. Majd így folytatta: „Természetesen a rendszerváltás iránti gyászunk is benne volt, hiszen innen datáljuk a független és szabad Magyarországot mi, magyar demokraták, akik számára 1989. június 16-a fordulópontot jelentett a magyar történelemben”. Végül leszögezte, hogy „arról is meg akartunk emlékezni, hogy 2010-ben ugyanúgy sírba helyeződött a 3. Köztársaság, ahogy 1989-ben koporsóba helyeztük Nagy Imrét és társait”.

Mert ahogy  a már az említett Facebook posztjában kifejtette: „Ki gondolta volna harminc évvel ezelőtt, hogy egyszer majd odajutunk, hogy nem engedélyezik, hogy megemlékezzünk a rendszerváltás hajnalának ikonikus eseményére? Kinek jutott volna eszébe, hogy a rendőrség újra azokat fogja ellenségnek tekinteni, akik a mártírok emléke előtt szeretnének fejet hajtani, és persze gyászolni az ellopott harmadik köztársaságot”.

Vásárhelyi Máriáék akciója egyébként akkor zajlott a Hősök terén, amikor már elkezdődött a kormány által, közpénzen tartott „ingyenes” rendezvény, az úgynevezett Szabadságkoncert (amelynek kezdetekor egyébként – hátborzongató egybeesésként – a hivatalos koncert keretében megszólalt a Himnusz). „Vásárhelyi szerint a cél „kiüresíteni a forradalmat, megfosztani azt az eredeti jelentőségétől, annulálni az 56 utáni megtorlást, egy bárgyú harmadosztályú rockkoncerttel infantilizálni a társadalmat, átmosni az emberek agyát, hogy ne azon gondolkodjanak, mi történt, inkább kiüresedett szemmel mulassanak”.

Nem akarják, hogy a harminc évvel ezelőtti felemelő eseményre gondoljanak az emberek – fejtette ki, kiemelve, hogy ő maga és a környezete is meg volt győződve egy új világ eljövetelében. „Ez az új világ el is jött, csak éppen azt nem gondoltuk volna, hogy ebbe torkollik” – közölte, visszaemlékezve arra, hogy „már akkor nagyon pontosan fel lehetett ismerni Orbán Viktor beszédében az elhatárolódást azoktól, akiket ott temettünk... Enyhén szólva is ízléstelen volt a Nagy Imre és társai újratemetésén elhatárolódni a holtaktól” – szögezte le Vásárhelyi Mária.