„Nem csak tüntetni tudunk, hanem kormányozni is”

Nagy András 2019. január 22. 07:41 2019. jan. 22. 07:41

Fontos, hogy a közös tüntetések mellett érdemi mondanivalója legyen az ellenzéknek – mondja az MSZP fővárosi elnöke. „Tüntetünk a hatalom ellen, és készülünk olyan programokkal, amelyek azt bizonyítják, hogy nem csak tüntetni tudunk, hanem kormányozni is fogunk tudni” – jelentette Molnár Zsolt az ATV Egyenes Beszéd Kontra című műsorában hétfő este.

A szocialista politikust Rónai Egon mellett ezúttal Hutter Marianna újságíró, és Somos András, az ATV műsorvezetője kérdezte, többek között a jelenlegi zajló budapesti előválasztásról, azaz az MSZP által támogatott Horváth Csaba, és a Párbeszéd színeiben induló Karácsony Gergely küzdelméről.

Molnár a műsorban a jelöltekről kijelentette, két olyan politikusról van szó, akiknek van már tapasztalata a városvezetésben, és mindketten le akarják győzni Tarlóst Istvánt és a Fideszt a fővárosban. Azon pedig nem kell különösebben csodálkozni szerinte, hogy a programjaikban nincsenek égbekiáltó ellentétek, hiszen egy szövetséghez, az MSZP-Párbeszéd szövetséghez tartoznak, és hasonló értékeket vallanak.

Azon sem kell különösebben fennakadni Molnár Zsolt szerint, hogy az ő jelöltjük, Horváth a hétvégi előválasztási vitán kijelentette: amennyiben ő nyeri el ősszel a főpolgármesteri posztot, biztosan nem vesz maga mellé fideszes alpolgármestert. Az MSZP budapesti elnöke helyesnek tartja ezt, mivel egy város, vagy egy ország vezetése mindig a választáson győztes párt vagy pártok feladata, egyben felelőssége is.

Ha ott valaki bűncselekményt követett el, az a hatalom volt, és azok, akik az országgyűlési képviselőket nem engedték, hogy a jogaikat gyakorolják - kommentálta azt az ügyészségi döntést, amely szerint az MTVA székházában tavaly decemberben a biztonságiak jogszerűen jártak el, ellenben az ellenzéki képviselők bűncselekményeket követtek el, amiért eljárás alá vonják őket.

Molnár szerint egyébként, ha nem országgyűlési képviselőket bántalmaztak volna az MTVA épületét őrző biztonságiak, az ugyanúgy törvénytelen lenne, csak a parlamenti mandátummal rendelkező képviselőknek még az igazolványukra is oda van írva, hogy jogosultak állami közintézményekbe belépni. Ha egyszer ebben az országban az ellenzék kerül hatalomra, akkor mi a jelenlegi kormánypárti képviselők jogait is tiszteletben fogjuk tartani – jelentette ki.