Nem csitul a felháborodás a kormány homofób gyűlöletkeltése miatt

NVZS 2020. október 22. 14:52 2020. okt. 22. 14:52

Homofób állami gyűlöletkeltéssé alakult a „Meseország Mindenkié” című könyv körül kirobbant vita. Emiatt nyolc civil szervezet az ombudsmanhoz fordult. A civilek a beadványukban fellépést várnak Orbán Viktorral szemben is, a többi között amiatt, hogy a kormányfő nyilatkozata szembemegy az egyenlő emberi méltóság alaptörvényi védelmével, és sérti azt a törvénybe is foglalt alapelvet, hogy a szexuális orientáció, illetve nemi identitás alapján nem lehet hátrányos megkülönböztetést alkalmazni. Kérik, hogy az alapjogok biztosa nyilvánítsa ki: „egy demokratikus, a kisebbségek egyenlő emberi méltóságát tiszteletben tartó jogállamban nincs helye a kormányzati gyűlöletkeltésnek”.

,A civilek várják az ombudsman fellépését, mert – mint írják – alapjogokat sértő gyűlöletkeltésbe torkollott a társadalom perifériáján lévő csoportokat bemutató mesekönyv körüli vita. A Népszava szúrta ki az Amnesty International Magyarország, a Budapest Pride, a Labrisz Leszbikus Egyesület, a Háttér Társaság, a Magyar Helsinki Bizottság, a Magyar LMBT Szövetség, a Társaság a Szabadságjogokért és az Utcajogász Egyesület közleményét, amelyen keresztül el lehet érni magát a közösen jegyzett beadványt is. A civilek leszögezik, „Az ombudsman törvénybe foglalt feladata, hogy kiálljon a leginkább veszélyeztetett társadalmi csoportok jogaiért”. 

Mint a Hírklikk többször is beszámolt róla, nagyon éles indulatokat váltott ki a részben ismert mesék átiratait tartalmazó kötet, amelyben a főhős a kisebbséghez tartozik (például roma vagy homoszexuális), de a végén mégis ő győz. Ahogy a mostani ombudsmani beadvány kronológiájából is kiderül, nem Orbán Viktor volt az első, aki homofób kijelentésekre ragadtatta magát a könyv kapcsán, de neki és kormányának komoly felelőssége van abban, hogy idáig fajulhatott a gyűlölettel teli homofóbia Magyarországon.

A feltüzelés menetrendje

2020. szeptember 25.: Duró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője homoszexuális propagandának titulálta és nyilvánosan ledarálta a mesekönyvet. 

2020. Október 3.: a mesekönyv ellen a Mi Hazánk Mozgalom szervezett tüntetést a könyvet kiadó Labrisz Leszbikus Egyesület székhelye előtt​. A rendőrség feljelentéssel fenyegette meg a homofób beszédeket egy lakásból zenével elnyomni próbáló személyt. 

2020. október 4.: Orbán Viktor a Kossuth Rádióban azt mondta, hogy „...a magyarok olyan türelmesek, hogy az ilyen típusú provokatív demonstrációkat is – hát nem mondom, hogy szó nélkül, de – jól viseljük... De van egy vörös vonal, amit nem lehet átlépni, és én ebben összegzem a véleményemet: hagyják békén a gyerekeinket!” 

Október 4-.: az Átrium Színházban nyilvános meseolvasásra került volna sor​, de a szélsőségesek homofób tüntetést szerveztek, a rendőrség engedélyezte, hogy a meseolvasást gyűlölködő ricsajozással ellehetetlenítsék (csak a gépjármű- és gyalogosközlekedés biztosítását írta elő).

2020. október 8.: ​Borbély Lénárd, Csepel fideszes polgármestere az összes kerületi óvodában betiltotta a könyv használatát a nevelői munkában. 

2020. október 8.: Mezőkövesd város polgármestere megtiltotta a város valamennyi óvodájában és bölcsődéjében a mesekönyv használatát.


Kemény bírálat Orbán és kormánya homofóbiájáról

A civilek beadványa keményen fogalmaz Orbán Viktor és kormánya homofóbiáról tanúskodó korábbi megnyilvánulásai kapcsán. Mint írják, ezzel a konkrét a megszólalásával „megerősíti a társadalom többségében meglévő, a szexuális kisebbségek ellen irányuló sztereotípiákat: azt sugallja, hogy a gyerekek egészséges fejlődését már az is veszélyezteti, ha tudomást szereznek a többségitől eltérő vonzalmak létezéséről. Annak hangoztatásával pedig, hogy ’Magyarország türelmes a homoszexuálisokkal szemben’, az LMBTQI embereket kirekesztette a nemzetből”. 

A homofób kormányzati politikusi megnyilvánulások a korábbi években is jellemzőek voltak – olvasható a beadványban, amely példaként hozza fel Orbán Viktor egy korábbi nyilatkozatát, miszerint „a melegek azt tesznek, amit akarnak, de nem számíthatnak arra, hogy az állam elfogadja a házasságukat. Egy alma nem kérheti, hogy tekintsék körtének”. Orbán tanácsadója, Kerényi Imre 2014-ben a egyenesen a „buzilobbi” elleni harcra hívott fel, Tarlós István akkori főpolgármester pedig 2015-ben élő adásban azt mondta a Pride kapcsán: „ez az egész jelenség nekem nem természetes és visszataszító”; Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a homoszexualitást devianciának és aberrációnak nevezte 2014-ben​; Soltész Miklós államtitkár pedig 2017-ben „agyament őrültségként” utalt az LMBTQI csoportra. A kormány ezektől és a hasonló nyilatkozatok egyikétől sem határolódott el soha.

„A kormány visszatérő homofób retorikájának, így a sérelmezett nyilatkozatnak is, megállapíthatóan célja annak kinyilvánítása, hogy a kormány a szexuális kisebbségeket alacsonyabb rendű, nem egyenlő méltóságú embereknek tekinti. Ezzel összefüggésben érdemes megemlíteni, hogy a 2019-es Eurobarométer felmérés szerint, a magyarok többsége ellenséges az LMBTQI emberekkel szemben, és ez az arány az utóbbi években emelkedőben van” – mutat rá a beadvány egy szomorú tényre.

A rendőrség és a polgármesterek is hunyók

A civil szervezetek arra is felhívták a biztos figyelmét, hogy a rendőrség az október 4-én, az Átrium Színházban megtartott meseolvasás alkalmával, nem védte meg a gyermeki jogokat és a szülők nevelési szabadságát a rendezvény ellehetetlenítését célzó, agresszív, szélsőséges tüntetéssel szemben, emiatt az eredeti tervekkel ellentétben. nem tudtak részt venni szülők és gyermekeik a programon. 

Ezen túl jelezték, hogy alapjogot sért, ha egyes polgármesterek – így a csepeli és a mezőkövesdi – betiltják a könyv használatát településük óvodáiban. Erre formailag sincs joguk, de a tiltással a tanulás és tanítás Alaptörvénybe foglalt szabadságát is korlátozzák. 

A pszichológus szakma is felforrt

Mint a Hírklikk korábban megírta, a pszichológus szakma is kiállt a mesekönyv mellett. Pontosabban, egy része. Állásfoglalásukban – amit csaknem 1300-an írtak alá – leszögezték, hogy „a pszichológus szakma tiltakozó tagjai kijelentjük, hogy a könyv fontos társadalmi jelenségeket dolgoz fel és emel be a mesék világába, ami nem veszélyes sem a gyermekek, sem a társadalom más tagjai számára. Emellett elhatárolódunk minden olyan pszichológus – így Bagdy Emőke – nyilatkozatától is, amely szakmaiatlan és a tudomány mai álláspontjával ellentétes tartalmú állításokat tartalmaz, és amelynek várható hatása a gyűlöletkeltés és a társadalmi kirekesztés fokozása”. Az állásfoglaláshoz utóbb, egy külön aláírási íven – eddig – félezer BA vagy MA szinten magyar egyetemen tanuló pszichológus hallgató csatlakozott. A neves magyar pszichológus, Bagdy Emőke háromszor nyilvánult meg a mesekönyv kapcsán. az első és a második nyilatkozatában (mindkettőt a Magyar Nemzetnek adta) nekiment az antológiának („a korai érzékenyítés azért veszélyes, mert a szociális behatások olyan erőteljesek tudnak lenni, hogy megakadályozhatják a szabályozó gén kinyílását vagy módosíthatják azt, ami tovább is örökítődik”), harmadszor pedig egy Facebook posztjában zárta le a maga részéről az ügyet, némi kis mosakodással.

És közben az olaszok... 

Napokon belül szavazhat az olasz parlament arról a törvényről, amelynek a célja a melegekkel szembeni diszkrimináció megszüntetése – írta ma a Népszava. A javaslat értelmében, akár négy éves börtönbüntetésre és 6 ezer eurós bírságra ítélhetik azokat, akik az áldozat nemi irányultsága miatt alkalmaznak erőszakot, vagy tüzelnek fel másokat erőszakos cselekményekre.

Az ombudsmani beadvány itt olvasható