Nem igazán stabil a NER, Orbán nélkül összeomlana

HírKlikk 2020. augusztus 11. 13:46 2020. aug. 11. 13:46

„Amit Orbán Viktor a Nemzeti Együttműködés Rendszerének nevez, abban – a korrupcióellenes szakértők és a tényfeltáró újságírók szerint – a miniszterelnök rokonai és barátai nagyon meggazdagodtak, nem utolsó sorban az EU által támogatott megrendelésekből. Orbánnak a jelek szerint nincs ellenére, hogy a mindenhatóval egy mondatban emlegetik. Mindenesetre a gyerekkori barátjához, a mesésen meggazdagodott Mészáros Lőrinchez fűződő kapcsolata ettől nem szenvedett csorbát” – írja „Isten, a szerencse és Orbán Viktor” címmel közölt rendkívül terjedelmes írásában a vezető német liberális lap.

A Süddeutsche Zeitung írása ismerteti az eredetileg gázszerelő Mészáros felemelkedését, azzal, hogy a Forbes magazin 1,3 milliárd dollárra becsüli a mai vagyonát. Cégei kizárólag Magyarországon működnek, nem exportál semmit. Ennyi pénzért az Átlátszó.hu számítása szerint, 160 ezer évig kellene dolgozni a magyar minimálbéren.

Mráz Ágoston, a kormányhoz közeli Nézőpont Intézet vezetője úgy véli, a nemzeti gazdasági elit bármi áron történő kiépítése szükséges Orbán egyik fő céljának eléréséhez, azaz a nemzeti szuverenitás erősítéséhez.

A Transparency International kiszámolta, hogy Mészáros a 2011-'16 között a közbeszerzések alig egy százalékát nyerte el, de ez az arány 2017-ben hittelen már 5,4, a következő évben pedig 20 százalék volt. Ehhez tudni kell, hogy Magyarországon a közbeszerzési kiírások igen jelentős részére csak egyetlen pályázó jelentkezik – emlékeztet a cikk.

Mráz szerint, Mészáros nem oligarcha – ahogyan sokan gondolják –, ugyanis nincs politikai hatalma. „Orbánnak meggyőződése, hogy a gazdasági elitnek nem szabad szóhoz jutnia a politikában, és cserébe ő politikusként nem foglalkozik egyes cégekkel és üzleti ügyekkel” – így Mráz.

A lap kérésére Kovács Zoltán szóvivő hasonlót mondott: „A magyar politika fontos elve, hogy a politikát és az üzletet elkülöníti egymástól”. A Süddeutsche Zeitung szerint, azonban a magyar tényfeltáró újságírók ezt erősen kétlik. Ennek illusztrálására pedig a Direkt.36 által felderített példákat sorol az írás. Hozzáteszi: az idősebb Orbán sikereivel kapcsolatosan feltett kérdésekre sem a miniszterelnöki hivatal, sem maga a tulajdonos nem válaszolt, illetve Kovács Zoltán annyit írt csak, hogy „ezek az Soros-birodalommal kéz a kézben járó ellenzék jellemző vádjai. Ha valaki tudomással bír a nemzeti, vagy az uniós jog bármely megsértéséről, vagy korrupcióról, az forduljon az illetékes szervekhez”.

Soros a budapesti kormánynak mindenre alkalmas ellenségképként szolgál – emlékeztetett ezzel a megjegyzéssel kapcsolatban a cikk. Nem mintha ez nem történne meg gyakran – teszi hozzá, majd részletesen beszámol Tiborcz István OLAF által felderített ügyéről, amelynek az lett az eredménye, hogy a számlákat nem küldték el Brüsszelbe, ezzel szemben Tiborcz teljes egészében a magyar adófizetők pénzéből kapta meg a támogatást, a magyar hatóságok pedig lezárták a nyomozást. A lap kérdéseire Tiborcz sem válaszolt.

A szerző Magyar Bálint írásaiból is idéz: ő a rendszert „posztkommunista maffia-államnak” minősítette. Amikor valaki Orbánt mindenekelőtt nacionalista szélsőjobboldali retorikája, valamint a Brüsszel elleni, ideológiai színezetű támadásai miatt bírálja, akkor elbeszél a mélyebb probléma mellett. „Orbán EU-ellenes magatartása nem egy Európáról szóló más elképzelést jelent, hanem abból a szükségletéből fakad, hogy magát és a klánját megvédje a büntetőjogi számonkéréstől” – idézte a szerző Magyar Bálintot. A „nemzeti gazdasági elit” kiépítése egyszer már veszélyessé vált Orbánra nézve: ott van Simicska Lajos története. A kritikus megfigyelők úgy látják, hogy ezért kezdett Orbán olyan embereket felemelni, akik sem szellemi, sem politikai téren messze nem érnek fel hozzá, mert ezzel a kockázatokat csökkenti.

Végül a cikk Léderer Sándort, a K-Monitor korrupció-ellenes szervezet vezetőjét idézte, aki úgy vélekedett, „A rendszer mindezek ellenére, nem különösen stabil. Ha Orbánt holnap elütné a villamos, összeomlana a rendszer, és az alsóbb szinteken lévő emberek elkezdenének egymás ellen harcolni”.

Forrás: Hírklikk