Nem migránsok, hanem szeszcsempészek építették a határmenti alagutat

Föld S. Péter 2019. december 14. 07:14 2019. dec. 14. 07:14

„Két, a szerb-magyar határ alatt átvezető alagutat számoltak föl – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata. Az egyik 34 méteres alagút Csongrád megyében, Ásotthalomnál volt, a másik pedig – egy 21,7 méteres alagút – Bács-Kiskun megyében, Csikéria térségében. A kézi erővel kiásott, belső támasztószerkezet nélküli alagutak életveszélyesek voltak. A készítők mindkét esetben nagy gondot fordítottak az álcázásra; a be- és kijáratot növényzettel takarták.” Ez volt az eredeti, novemberi keltezésű hír, de már akkor is csak a nagyon hülyék és a nagyon fideszesek hitték el.

Már az is jellemző, hogy amikor az első hírek érkeztek a migránsok által ásott alagutakról, senki normális ember nem hitte el, amit mondtak. Voltak, akik kiszámolták, hogy ilyen alagutakat nem lehet észrevétlenül, szerszámok nélkül elkészíteni, mások viccelődtek és mémekkel árasztották el az internetet. Időközben a rendőrség is lement kutyába, és egyre szánalmasabb igyekezettel bizonygatta, hogy ezeket a nagyon veszélyes alagutakat a migránsok ásták ki..

A tőrt – nem kis meglepetésre – a kormány iránt a végsőkig lojális, azaz minden hazugságra kapható Magyar Nemzet döfte a migráns-alagútról nyilatkozók szívébe. A lap rendőrségi forrásokra hivatkozva, azt írta, hogy a csikériai alagutat még a délszláv háború előtt, szeszcsempészetre használták, Szerbia felől érkezett rajta az alkohol Magyarországra. És akinek ez sem volt elég: a Magyar Hang munkatársai vették maguknak a fáradtságot és elmentek Csikériára, ahol kiderült, hogy az alagútról minden falubéli tud. Igaz, nem most jöttek rá, hogy ott van, hanem ők is úgy tudják, ahogyan a rendőrségi források: az alagút még a délszláv háború előtt épült, szeszt csempésztek rajta az erre szakosodott urak Szerbiából Magyarországra.

Bebizonyosodott tehát, amit eddig is tudtunk: orbitális hazugság a csikériai migránsalagút. Most ki kellene állnia a katasztrófavédelem magas rangú emberének, a rendőrség valamelyik vezető beosztású főmuftijának, meg az összes fideszes politikusnak – aki hazudott a nyilvánosságnak az alagútról –, hogy bocsánatot kérjenek a magyar emberektől, amiért annyira lenézik őket, hogy ilyen ostoba és átlátszó hazugságokkal traktálják őket.

Ha ez megvan, el lehet húzni a francba. A szerencsétlen, megvezetett, félretájékoztatott emberek félelmeire politikát építeni és szavazatot szerezni, ugyanis nettó gazemberség. Aki ilyen pofátlanul hazudik, nem való a közéletbe.