Nem számít a járványügyi szabályozás, ha szépen kérik Orbánt

HírKlikk 2020. szeptember 26. 17:52 2020. szept. 26. 17:52

Az Orbán-kormány erdélyi szövetségesének, az RMDSZ-nek szavazókra van szüksége, ezért megnyílik a magyar határ.

„Karantén-kötelezettség nélkül utazhatnak vissza Magyarországra azok, akik hazajönnek szavazni! Ezt az RMDSZ kérte, és a magyarországi operatív törzs hagyta jóvá” – idézi a Népszava a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének Facebook-oldalán megjelent bejegyzést.

A szombati posztban megosztották Menczer Tamás Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős külügyi államtitkárának videóüzenetét is, amelyben Menczer elmondja, a magyar kormány fontosnak érzi, hogy minden érintett részt tudjon venni a romániai helyhatósági voksoláson.

Ezért a magyar operatív törzs engedélyezte, hogy a román-magyar kettős állampolgárok és a Magyarországon állandó tartózkodási engedéllyel rendelkező román állampolgárok kiskorú gyerekeikkel együtt szabadon léphessenek át a két ország összes határátkelőhelyén, vasárnap reggel nyolc óra és hétfő reggel kilenc óra között. Miközben tudhatni, hogy Romániában még a magyar viszonyokban is tombol a járvány, hiszen csak pénteken 1629 új fertőzöttet regisztráltak és 42 halálesetről számolnak be.

Azért, hogy mindenki számára egyértelmű legyen, hogy az Orbán-kormány saját szövetségesét akarja támogatni, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes MTI-ben pénteken megjelent üzenetében a magyar pártokra való szavazásra biztatta az erdélyi magyarságot, ezzel a zárómondattal: „Hajrá magyarok! Hajrá RMDSZ!”

A 444.hu a bejelentéssel kapcsolatban idézi Hadházy Ákos ironikus megjegyzését. „Az operatív törzs világhírű virológusai megállapították, hogy az RMDSZ szavazói és a futballszurkolók rezisztensek a Covid fertőzéssel szemben. A focit eddig is tudtuk. Most kiderült, aki RMDSZ-re megy Romániába szavazni, az karantén nélkül jöhet vissza...Először azt hittem, hogy ez egy vicc.”

Forrás: Népszava