Nem tartják nyilván a koronavírusban elhunytak temetését

HírKlikk 2020. november 29. 19:35 2020. nov. 29. 19:35

Nem gyűjtik külön a budapesti temetőkben eltemetett Covid-fertőzöttek számát, közölte a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. A temetések során dolgozóik számára kötelező a védőfelszerelés, az eszközök fertőtlenítése, veszélyes hulladékként kezelése.

A fővárosi temetkezési vállalatnál nem vezetnek külön adatsort a koronavírus fertőzésben elhunytakról, a halál oka ugyanis nem tartozik a cég nyilvántartási feladatai közé – tájékoztatta a Narancs.hu-t a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. (BTI). A BTI ezért számadattal nem tudott szolgálni arról, eddig hány Covid-fertőzésben elhunytat temettek el. A temetéshez szüksége alapdokumentum, a halottvizsgálati bizonyítvány alapján ugyanakkor tudomást szereznek arról, hogy fertőző betegség okozta-e az elhunyt halálát, ezeket azonban nem összesítik.

„A dokumentum mellett kollégáink igyekeznek rákérdezni a halálozás okára is, hogy a jogszabályok és a szigorú technológiai ügymenetet figyelembe vehessük ezen eseteknél" – tájékoztatott a BTI.

Covid-fertőzés estén az alábbiak betartása kötelező a BTI által működtetett 24 fővárosi és Pest megyei temetőben:

– halottszállítóik a teljes védelmi felszerelést öltik magukra: FFP minősítésű maszkot, overált, védőszemüveget, kesztyűt,

– a halottkezelést követően az egyszer használatos felszereléseket veszélyes hulladékként kezelik, a fertőtleníthető eszközöket – a védőszemüveget – soron kívül fertőtlenítik;

– minden olyan eszközt, tárgyat, ami az elhunyttal érintkezett, veszélyes hulladékként kezelik;

– a szállítás folyamán pandémiás lepedő kerül a szállító koporsóra;

– a hűtőbe helyezéskor minden telephelyen erre külön fenntartott hűtőegység áll rendelkezésre;

– a telephelyek dolgozói csak teljes védőfelszerelésben mozgathatják, igazíthatják az elhunytakat;

– a szállítást követően azonnali fertőtlenítik a használt gépjárművet.

A temetési szertartásokon maximálisan 50 fő vehet részt. A ravatalozókban legfeljebb 10 fő tartózkodhat a megfelelő távolság betartása és arcmaszk viselése mellett. A temetőkben a fertőző betegségben elhunytak megtekintésére nincs lehetőség, ezzel óvják a hozzátartozókat, dolgozókat az esetleges továbbfertőződés ellen.