Nem tetszik, hogy egyre szarabbul érzem magamat a hazámban

Föld S. Péter 2020. október 26. 06:42 2020. okt. 26. 06:42

Egy időben az volt a közvélekedés a fideszes Fiúkról, hogy értik ők a viccet, csak nem szeretik. Aztán már nem is értették, legalábbis, száműzték közléseikből az iróniát és még a legnagyobb baromságokat is képesek voltak halálosan komoly képpel elővezetni. Mostanában megint viccelődnek, azt hiszik, hogy jól áll nekik, ha humorosnak látszanak.

Legutóbb Gulyás Gergely vetemedett arra, hogy elővezesse azt a sületlenséget, hogy a színművészetisek által szervezett tüntetésen azért vonultak tízezrek az utcára, mert egyetértenek a kormánnyal. Értünk tüntettek, mondta a kancelláriaminiszter, és nagyon jó, ha úgy gondolják, hogy inkább a kereszténydemokrata kormány alá tartozzon az egyetem, mint egy az államtól független alapítványhoz.

Szögezzük le rögtön, hogy Gulyás nem annyira ostoba, mint amennyire mutatja magát. Sőt, valójában egyáltalán nem ostoba, ellenkezőleg: okos, tanult és dörzsölt, s ha már jelzővel muszáj illetnünk, azt kell mondanunk róla, hogy cinikus. Olyan, mint a társai mostanában: lekezelő, pikírt. Tudja jól ugyanis, hogy a péntek esti tiltakozás részvevői nem a kormány mellett tüntettek október 23-án. Ha így lett volna, akkor ő és társai is együtt vonultak volna a tömeggel.

Gulyás Gergely mostani vállalhatatlan megnyilatkozása amúgy nem előzmény nélküli. Igaz, volt egy kis szünet, kilenc évnyi pauza, de emlékszünk rá, hogy 2011. októberében átéltünk már hasonlót. Akkor szintén tízezrek tüntettek Orbán Viktor rezsimje ellen, nem a Műegyetem elől vonulva, mint most, hanem a Szabadsajtó útján. Ott skandáltuk a refrénjéről – Nem tetszik a rendszer – gyorsan ismertté vált dalt. „Nem tetszik, hogy egyre szarabbul /érzem magamat hazámban, /nem tetszik, hogy a haverok, a rokonok/ nemsokára disszidálnak/ Nem tetszik, hogy senki sem egész,/ nem tetszik, hogy mindenki fél, / nem tetszik, hogy a szegények /fizetnek meg mindenért.”.

Szijjártó Péter, akkor még nem mint jachtozó és helikopterező külügyminiszter, hanem Orbán Viktor miniszterelnök személyes szóvivőjeként ezzel kapcsolatban képes volt azt mondani, hogy egyetértenek a tüntetőkkel, mert nekik sem tetszik a rendszer, ezért akarják megváltoztatni. Cinikus és alávaló szöveg volt ez is. Ekkor már túl voltunk a magánnyugdíj-pénztárakban tartott megtakarítások lenyúlásán, de a java még hátra volt: a CEU elüldözése, a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek einstandolása, a Népszabadság bezárása is csak egy kéjes álom volt a hatalom gyakorlóinak szemében. Volt még Index és nem a kormány szócsöve volt az Origo, a mostanihoz képest szabad sajtóviszonyok uralkodtak.

Szijjártó sem volt hülye, és most sem az. Akárcsak 2020-ban Gulyás, ő is tudta 2011-ben, hogy nem értük, hanem ellenük vonultak utcára az emberek, mégis képes volt alávaló módon hazudni.

A Fiúk – legalább ebben a tekintetben – következetesek: még mindig értik a viccet, de csak a saját maguk által kitalált csínyeket és poénokat szeretik.