Nem tudni, hogy melyik influenza elleni oltást kapta meg Orbán

NVZS 2020. október 20. 12:55 2020. okt. 20. 12:55

„Pozitív, hogy Orbán Viktor az elsők között oltatta be magát az influenza elleni vakcinával. Remélhető ugyanakkor, hogy nem tartják meg be nem oltott kontrollnak a feleségét, ahogy tíz éve, az H1N1 járvány idején állítólag megtették” – reagált a Hírklikknek Falus Ferenc, a vonatkozó mai hírre. Azt nem tudni, a két rendelkezésre álló oltás közül az importot vagy a hazait kapta meg a miniszterelnök,.Havasi Bertalan sajtófőnök csak annyit közölt kérdésünkre, hogy „a szakemberek ajánlását követve” oltották be. A korábbi országos tiszti főorvos szerint, mind az import, mind pedig a hazai vakcina kiváló, árnyalatnyi különbség van csak a kettő között. Vannak egyébként olyan háziorvosi rendelők, ahol a korábban lefoglalt időpontok ellenére, tegnap este még nem tudták, hogy megérkezik-e ma reggel a vakcina.

„Csak bátran! Aki tudja, oltassa be magát influenza ellen” – ezzel a rövid, de velős üzenettel kommentált fél perces videóban mutatta meg Orbán Viktor a Facebook-oldalán, ahogy ma megkapta az influenza elleni védőoltást. Arra nem tért ki, hogy a két rendelkezésre álló – a jóval kisebb mennyiségben elérhető, importból származó Vaxigrip Tetrával, vagy a hazai 3Fluart-tal oltották őt be az orvosok. Vonatkozó kérdésünkre Havasi Bertalan csupán azt válaszolta, hogy „A miniszterelnök influenza elleni védőoltást kapott, a szakemberek ajánlását követve”.

A dolog annyiban lehet érdekes, hogy a Telex minapi értesülése szerint, az influenza elleni oltás külföldről megrendelt kontingense a hét elején megérkezett ugyan az országba, de kormányzati okokra hivatkozva, a gyártó megállította a szállítást. A portál értesülései szerint, a történtek hátterében az állhat, hogy a kormány is szeretne részt kapni az import vakcina-keretből, a Vaxigrip Tetrát ugyanis a gyártó szerint szélesebb körben lehet beadni, mint a magyar 3Fluart oltóanyagot.

Ugyanakkor Falus Ferenc szerint a két vakcina között csupán az a különbség, hogy az importban két B-vírus elleni oltóanyag is van. „De  kicsi annak a valószínűsége, hogy pont az okozzon járványt, hiszen általában az A vírus szokott” – mutatott rá a szakértő.

Rettentően fontosnak tartja hangsúlyozni azt is, hogy a terhesség időszakában bármikor, bármelyiket be lehet adni, ugyanis mindkettő veszélytelen. „A magzatra az anya lázas betegsége a veszélyes, nem pedig az influenza elleni védőoltás” – szögezte le azzal kapcsolatban, hogy a Telex – a neki nyilatkozó gyártó alapján – azt írta, hogy a magyarnál előzetes orvosi konzultáció ajánlott.

Való igaz, hogy a magyar 3Fluart három éven aluli gyerekeknek nem adható, de ennek az egyetlen oka az, hogy soha nem próbálták ki, s ezért nincs rá engedélye – tért ki egy másik állításra Falus. „A magyar oltóanyagot több mit két évtizede használják, és egyetelen súlyos mellékhatása nem volt eddig, az is tökéletesen megbízható” – húzta alá.

Ami pedig Orbán felhívását influenza-oltás beadatására és azt a kérdést illeti, hogy vajon az import vagy a magyar oltást kapta ma meg, Falus számára érdektelen az utóbbi, ugyanakkor örvendetes az előbbi. Mint mondta: „pozitív, hogy Orbán az elsők között oltatta be magát, s csak remélni tudom, hogy nem tartja meg be nem oltott kontrollnak a feleségét, ahogy tíz éve, az H1N1 járvány idején állítólag megtették”.

Annak kifejezetten örül, hogy a kormány megvásárolta a százezer adag import vakcinát – reagált arra, hogy a kormány közbelépett, tartva attól, hogy az érintett csoportok nehogy kimaradjanak az oltásból. Hozzátette azonban, hogy az még jobb lenne, ha a gyerekorvosoknak adnák, hogy a hat hónap és három év közötti gyerekek közül minél többen megkaphassák a védőoltást, akiknek nagy szerepük van a járvány  terjesztésében.

Örvendetes, hogy mindenkinek ingyenesen biztosítják az oltást, s azzal, hogy az állam megvásárolta a vakcinát, ezzel az állami készlet 1,3 millióról 1,4 millióra nőtt – jegyezte meg. „Végre egyszer egy jónak tűnő intézkedés” – szögezte le.