Németh Miklóst nem hívták meg a határnyitás évfordulójának ünnepségére

Kardos Ernő 2019. augusztus 16. 14:20 2019. aug. 16. 14:20

A mai napig nem hívták meg a határnyitás emlékére tartott soproni megemlékezésre Németh Miklóst. Pedig a rendszerváltás miniszterelnöke meghatározó szerepet játszott a határnyitásban, illetve a történelmi jelentőségű Páneurópai piknik előkészítésében is. Lehetővé téve, hogy több száz keletnémet turista a magyar határőrök orra előtt a semleges Ausztriába meneküljön. Németh Miklós udvariatlannak nevezte a szervezők döntését, de örömmel újságolta a Hírklikknek, hogy már kezében van Berlin főpolgármesterének meghívója, amely a rendszerváltás 30 éves évfordulójának októberi németországi megemlékezésére invitálja.

A 168 Óra úgy tudja, hogy a három évtizeddel ezelőtt Páneurópai piknik emlékére rendezett ünnepség főszereplője Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor magyar kormányfő lesz. Az eseménynek azért van jelentősége, mert 1989. augusztus 19-én a vasfüggöny leomlása után hétszáz keletnémet állampolgár a visszatoloncolás veszélye nélkül juthatott át Ausztriába. Ez volt a történelmi határnyitás főpróbája, amelyben alapvető szerepe volt az akkori kormány tagjainak, és a magyar ellenzéknek is. Abban az időben kormányfőként Németh Miklós alapvetően meghatározta az események alakulását.

Az ex-kormányfő arra a felvetésünkre, hogy a mai technikai lehetőségek révén hétfőig még bőven megérkezhet a meghívó, azt válaszolta, hogy ezzel már elkéstek a szervezők, már semmiképp nem menne el az állami ünnepre. A diplomácia szabályai szerint az eseményen részt vevő Merkel kancellár senkit nem hívhat meg a piknikre. De Németh Miklós örömmel újságolja, hogy Berlin főpolgármestere már meginvitálta a rendszerváltás novemberi eseményeire. A berlini falomlásnak kiemelkedő szerepe volt a kelet-európai rendszerváltásban.

A határnyitás évfordulójának ünnepségén tehát Németh Miklós nem lesz jelen, de Balogh Zoltán – a volt humánminiszter – egy soproni kerekasztal-beszélgetésre – ahol Orbán nem lesz jelen - már invitálta az ex-miniszterelnököt. Aki a meghívást korábban ugyan elfogadta, de később lemondta. Ugyanis az esemény az „Áttörés, összeomlás, jövőépítés – Sorsfordító 1989” címet viselte, ami Németh szerint finoman szólva is vitatható, mert azt sugallja, hogy néhány száz ember átjutása a határon a határőrség, illetve a fennálló rendszer összeomlását jelentette volna. Ez pedig nem igaz, „senki nem kívánhatja, hogy a történelemhamisításhoz a nevemet adjam” – összegezte Németh Miklós, aki az eseményen való részvételt ezért lemondta. Hiába, „senki nem lehet próféta saját hazájában, ez egy ilyen világ, ez pedig egy ilyen ország”- összegezte az eseményeket Németh Miklós.