Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak minősítették a Club Aliga felújítását

HírKlikk 2020. augusztus 8. 07:15 2020. aug. 8. 07:15

A balatonvilágosi Club Aliga üdülőközpont 2007-ig állami kézben volt, majd magánkézben tovább romlott az állapota. A mostani tulajdonos az Appeninn Holding. A cégnek korábban Tiborcz István is közvetett tulajdonosa volt.

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak minősítették a balatonvilágosi Club Aliga üdülőközpont fejlesztését, tekintettel arra, hogy a projekt megvalósulása, ezáltal pedig a hazai turizmus élénkítése a magyar gazdaság szempontjából kiemelten fontos – közölte az Appeninn Holding a Napi.hu portállal.

A Club Aliga területének fejlesztése több részből áll, amelynek az első, strandot érintő elemei már idén nyáron megvalósultak. A kikötő átfogó felújítása a jövő év őszén kezdődik, a várhatóan kétéves munka keretében egy új, modern kikötőépületet is építenek. 

Az Appeninn ingatlanbefektetési és vagyonkezelő társaság 2019. évi eredménye elérte a 10,2 millió eurót (3,3 milliárd forint). 

A tőzsdei társaságnak korábban Tiborcz István is közvetett tulajdonosa volt a BDPST Zrt.-n keresztül, amely április 22-én jelentette be, hogy megválna az Appeninn Nyrt. ingatlanbefektető, -üzemeltető és -fejlesztő társaságban meglévő, 29,3 százalékos tulajdoni hányadot megtestesítő részvénycsomagjától. Ebből 24 százalékot vásárolt meg az Indotek-csoport.