Népharag zúdult Juhász Péterre, Karácsony Gergely kínosan magyarázkodik

Konczik Márton 2017. október 14. 09:34 2017. okt. 14. 09:34

Óriási a felháborodás a közösségi portálon azután, hogy az Együtt és a Párbeszéd is lemondta az LMP és a Momentum után a közös október 23-ai ellenzéki rendezvényt. Juhász Pétert a saját oldalán gyilkolják a kommentelők, Karácsony Gergely pedig magyarázkodni kezdett, hogy ő már csak alkalmazkodott a helyzethez azután, hogy az Együtt visszalépett.

Vannak, akik szerint az LMP-s Szél Bernadett és Ungár Péter zsarolhatta meg valamilyen lehetséges együttműködéssel az Együttet és a Párbeszédet, ha visszamondják ők is a közös ünneplést. Annyi biztos, hogy kitört a népharag, és nem kímélik az újra egymás nyakába borult két minipártot.

Íme néhány vélemény Juhász Péter oldaláról:

"Érdekli Önöket egyáltalán az emberek akarata, vagy csak önös érdekeik vezérlik??"

"Mi a fenét akartok? Gyurcsányt leváltani? Nem Orbánt kellene? Azt hittem, hogy Juhász Péter lát, hall, még okos is. Ezt nagyon elcsesztétek!"

"Addig szórakoztok,míg a NÉP beint,otthon marad,hiszen az olyan ellenzéktől,akik még egy ünnepségen,vagy egy tüntetésen sem képesek egymást elviselni,mért hinnénk el,hogy képesek lesznek orbánt leváltani és együtt kormányozni?"

"Juhász és Karácsony az 1% ill. még annyi se %-kal a nagyobbak hátán szeretne képviselői helyet, legalább saját maguknak!"

"Most dőlt el végleg ,hogy tuti nem fogok sem Karácsony Gergelyre sem az "együttre" szavazni. Szarnak arra hogy mit akar a nép."

Ugyanakkor érdekes, hogy Karácsony Gergely rövid kommentben magyarázkodni kezdett az oldalán. A Párbeszéd társelnöke szerint ők nem mondták le a részvételt, hanem csak az Együtt - amelyikkel most fogtak újra össze -, és Juhászék lemondása után a szervező Gulyás Márton mondta le a rendezvény pártokat felvonultató részét.

Ugyanitt Karácsony egy másik bejegyzésben azt is elárulja, hogy nem lesz jövőre országgyűlési képviselő.

Csak akkor akar beülni a Parlamentbe, ha miniszterelnök lehet. Mivel ennek az esélye a minimálisnál is kevesebb, így biztosra vehető, hogy a zuglói polgármester távol marad a jövő tavaszi csatáktól.