Néppárti döntés előtt
Szerdán reggel a Magyar Nemzet (Magyar Idők) hasábjain Kiszelly kormányzati „házi-politológustól” a következő mondatot olvashattuk: „Van élet az Európai Néppárton kívül is, hiszen a Budapest–Bécs–München-tengely gyengülésével és a Varsó–Budapest–Róma vonal erősödésével a Fidesz számára nyílhatnak új lehetőségek.” A FIDESZ lehetőségei nem nagyon izgatnak, az országé annál inkább.
Nem tudom, hogy valaha létezett-e Budapest – Bécs – München - tengely, de azt igen, hogy Budapest 1940. őszén csatlakozott a Berlin – Róma – Tokió tengelyhez, a II. világháborúban vesztes nagyhatalmak szövetségéhez. A végeredmény ismert: utolsó fasiszta csatlósként tartottak minket számon csaknem ötven évig. Szégyent, szovjet megszállást, diktatúrát és elmaradottságot eredményezett a német - olasz – japán háromhatalmi egyezségbe való betársulásunk.
Azt is jelzem, hogy Olaszország már régen elvesztette nagyhatalmi státuszát, vergődő gazdaságát évtizedek óta nem tudja konszolidálni. Belpolitikai instabilitása közismert. Lengyelország „más tészta”. A 38 milliós Lengyelország az Unió 6. legnépesebb és 7. legnagyobb alapterületű országa. Oroszországhoz való – barátinak nem nevezhető - viszonya egyértelmű és sziklaszilárd, amit az EU-ban is sokan jó szemmel néznek. Amerikai kapcsolatai tradicionálisan kiegyensúlyozottak, az ország az USA megbízható szövetségeseként van elkönyvelve. Lengyelország – már csak földrajzi elhelyezkedés miatt is – kiemelt fontosságú partner marad középhatalmi besorolásban, még akkor is, ha a jelenlegi kurzus irányválasztását a kontinentális közösség nem nézi jó szemmel.
Bánjunk óvatosan azzal a „tengelykapcsolóval”. Nagy felindulásunkban nehogy hátramenetbe tegyük a sebességváltót!
