Népszavazáson kérdezhetik meg a budapestiek véleményét

HírKlikk 2020. január 30. 08:57 2020. jan. 30. 08:57

A rendszerváltás után minden kormány csökkentette az adó-visszatérítést. Ez addig jutott, hogy a befizetett adó csak két-három százalékát kapja vissza jelenleg Budapest – mondta Horváth Csaba.

Az MSZP-s politikus a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában azt mondta: a kormány dönti el, mennyit kaphat Budapest a saját pénzéből. A budapestiek egyébként körülbelül napi 20 milliárd forint adót fizetnek be. Még Tarlós Istvánnak is sokat kellett vívnia emiatt az aránytalanság miatt a kabinettel, ők pedig tiszta vizet szeretnének önteni a pohárba és azt akarják elérni, hogy minden befizetett tíz forintból egy maradjon a fővárosnál és a kerületeknél. Ebből ki lehetne gazdálkodni a felújításokat, a közlekedési korszerűsítéseket és az egészségügy működtetését is.

Jelezte, normális működést szeretnének. Bécsben hasonló modell van. Ott ugyan több, amit visszakap a város, de van bennük szolidaritás az ország többi részével. Az osztrák fővárosban 50-50 százalékos szabályozás van, amit fejleszteni akarnak – azt a tartománnyal és a kormánnyal közösen finanszírozzák.

Adóról nem lehet ügydöntő népszavazást tartani, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy a budapestieket véleménynyilvánító népszavazáson megkérdezik arról, egyetértenek-e azzal, hogy minden tíz forint adóból egy Budapesten maradjon. Szerinte ezt meg kell tenni, mert a közgyűlés a budapesti polgárokat képviseli, és ha mögöttük állnak, akkor hangsúlyosabb lesz a követelésük.

Fürjes Balázs államtitkár azt mondta, mutassa meg a közgyűlés a Lánchídnál, lehet olcsóbban is közbeszerzést kiírni és lebonyolítani. Horváth Csaba elmondta, áttekintik a projektet szakmai szempontból. De szerinte az elmúlt tíz évben úgy megtörte az ilyen nagy beruházásokon induló  cégek „gerincét a kormányzat”, hogy már a domináns oligarchák árai érvényesülnek – amit persze nem lehet bizonyítani, mert nem beszélnek ki.

Cinikusnak nevezte Fürjes Balázs szavait, hozzátéve, egy külföldi cég viszont a távolság miatt nem tudná olcsóbban elvégezni a munkát. Megjegyezte: közben most is van egy 50 milliárdos „fölösleges” építkezés a Várban.

Forrás: Klubrádió