Novák Katalin: Karácsony a szép szavak és az üres tettek embere

HírKlikk 2020. június 3. 15:11 2020. jún. 3. 15:11

Novák Katalin egy sajtótájékoztatón, az atv kérdésére elmondta, ő úgy látja, hogy Karácsony Gergely a szép szavak és az üres tettek embere. „Most is szép szavakat olvastunk tőle” – tette hozzá, utalva, hogy a főpolgármester még a múlt héten azt posztolta: álljon meg a város egy percre június 4-én, Trianon 100 éves évfordulóján.

„Álljon meg a város egy percre június 4-én, Trianon 100 éves évfordulóján! Gondolkodhatunk különbözőképpen arról, a múltat úgy kell-e lezárnunk, hogy kilépünk Trianon árnyékából. Szerintem a múlt lezáráshoz éppen az kell, hogy belépjünk ebbe az árnyékba. Szembe kell nézni rossz döntésekkel a régmúltból és a közelmúltból is, nem a múltban szerzett sebek elfedése, hanem éppen a jövő lehetőségeinek megragadása miatt” írta Karácsony Gergely

Novák Katalin kifejtette: azt érzi ellentmondásosnak, hogy olyan politikai erők támogatásával jutott a főpolgármester hatalomhoz, „akik kifejezetten a nemzeti egység ellen dolgoznak, a nemzeti összetartozás ellen, és saját nemzettársaik ellen uszítanak”.

Az államtitkár bízik abban is, hogy Trianon száz éves évfordulója után „végre egyszer túljutunk ezen" – nem lesz majd olyan politikai erő, amelyik a nemzettársaink elleni uszítással próbál magának politikai tőkét kovácsolni. És Karácsony Gergely sem fog rászorulni azoknak a politikusoknak a kiemelt támogatására, akik a nemzettársaink ellen uszítanak és a nemzeti összetartozás ellen dolgoznak – mondta Novák Katalin.

Megismételte, hogy jó lenne, ha Karácsony esetében a szép szavak és a tettek összhangban lennének egymással.