Növelné lefedettségét a TEK

Nagy András 2019. május 16. 16:29 2019. máj. 16. 16:29

Országos szintűre fejlesztené a TEK azt a bevetési képességet, amit a fővárosban már produkálni képes – ezt célozza az az ötmilliárd forintos forrásátcsoportosítás, ami tegnap látott napvilágot.

Ötmilliárd forint pluszpénzt kap a Terrorelhárítási Központ a kormánytól. A hivatalos értesítőben megjelent közlés szerint azért, hogy „a feladatait még magasabb szinten tudja ellátni”. Az összeget a Belügyminisztériumtól csoportosítják át a TEK-hez. Indokként pedig azt írták, hogy az igények felmerülésekor pénzt kell biztosítani a rendvédelmi szervnek.

Ennél részletesebb indoklás nincs a Magyar Közlönyben, illetve annyit közölt még a kormány, hogy az 5 milliárd forintot új típusú eszközök beszerzésére és rendszerbe állítására, valamint az amortizálódott eszközállomány cseréjére fordítják majd. Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint a kormány célja az, hogy a vidéki műveleti egységek bevetési képességeit úgymond felzárkóztassa.

"Ennek érdekében zajlik a mostani fejlesztés, amely biztonságtechnikai szempontból abszolút indokolt, hiszen arról van szó, hogy azt a készültségi, illetve bevetési szintet akarják elérni minden magyarországi régióban, amit Közép-Magyarországon tudnak, tehát, hogy azonnal és helyben tudjanak reagálni, ne Budapestről kelljen egységeket vezényelni"

– mondja Tarjányi.

Ezt az úgymond „egyenszilárdságot” célozza egyrészt egy informatikai, telekommunikációs fejlesztés, másrészt az amortizáció következtében cserére szoruló bevetési eszközök megújítása – tudtuk meg. Ez egy szakmailag indokolható lépés, aminek semmi köze nincsen a május 26-i európai választáshoz – tette egyértelművé kérdésünkre Tarjányi Péter.