Nyelvvizsgatörvény: ismét nagy tévedésben van a kormány

HírKlikk 2019. április 26. 09:43 2019. ápr. 26. 09:43

Ismét nagy tévedésben van a kormány, a magyar fiatalság nem úgy fog válaszolni a hallgatói létszám újbóli szűkítésére, hogy elmegy szakmunkásnak, hanem hogy elmegy az országból – állítja Hiller István, aki szerint most több tízezer magyar fiatal jövőjéről van szó.

Tüntetni készülnek a diákok péntek délután, ezúttal az ellen, hogy az átgondolatlan nyelvvizsga-törvény több tízezer diáktól veszi el a továbbtanulás lehetőségét, jövőre ugyanis már nem mehet majd egyetemre az a fiatal, akinek nincs legalább egy középfokú nyelvvizsgája.

A demonstráció előestéjén az ATV Egyenes Beszéd című műsorába meghívott volt oktatási miniszter úgy fogalmazott, a diákoknak igazuk van, mert nem az ellen tiltakoznak, hogy egy értelmiségi pályára készülő magyar fiatalnak meg kell tanulnia legalább egy idegen nyelvet.

A probléma az, hogy a kormány úgy tenné ezt kötelezővé, hogy nem biztosította a közoktatásban a nyelvtudás megszerzéséhez szükséges feltételeket, sőt még ami megvolt, azt is lebontották az elmúlt években – mondta. 2005 és 2010 között igenis működött például a „nulladik évfolyam” rendszere, amelyben az első évükben a gimnazisták szinte csak idegen nyelvet és informatikát tanultak – emlékeztetett.

Az első végzős nulladik évfolyamról 2009-ben tízezer olyan érettségizett diák került ki, aki 90 százalékban felsőfokú, 10 százalékban középfokú nyelvvizsgát szerzett, nem mellesleg pedig 95 százalékban oda vették fel őket, ahova jelentkeztek. Ezt 2011-ben szétrúgták, mint a szénakazalt, de azóta sem tudtak csinálni helyette semmit – jelentette ki.

Ma az a rendszer, hogy akinek az anyukájának meg az apukájának a pénztárcája elbírja, az sok-sok tízezer forintért megveszi azt az idegennyelv-tudást, amihez a magyar közoktatásban nem tud hozzájutni, és nem a tanárok miatt, hanem a szétvert szisztéma miatt – hangzott el.

Arról pedig, hogy a Fidesz – Gyurcsány Ferenc szavai szerint – kizárólag a saját pénzes elitjét kívánja beengedni a felsőoktatásba, Hiller István azt mondta a műsorban, hogy „itt több tízezer magyar fiatal jövőjéről van szó”, és a magyar fiatalság nem úgy fog válaszolni a hallgatói létszám szűkítésére, hogy elmegy szakmunkásnak, hanem hogy elmegy az országból.

A statisztikák szerint egyébként az érettségiző diákok több mint a fele nem tudja letenni a nyelvvizsgát a középiskola bejezéséig.

Forrás: Hírklikk