Nyilatkozat a jogállam  védelmében – Az Ön csatlakozását is várják

HírKlikk 2020. január 21. 16:53 2020. jan. 21. 16:53

„Mára súlyos veszélybe kerültek, és csak közös fellépéssel védhetőek meg az alkotmányos értékek, a harminc évvel ezelőtti rendszerváltozás vívmányai” – áll abban a nyilatkozatban, amelynek aláírói – Király Miklós, Győrffy Dóra, Pálinkás József, Csaba László, Nagy Zoltán, Bálint Csanád, Lányi András, Jeszenszky Géza és Szakolczai György – mindazokat  csatlakozásra hívnak, akiknek akinek szintén fontos a jogállam megmentése. A Jogállam Védelmében című nyilatkozat az elmúlt napok nagy port felvert ügyei kapcsán született.

„Ma a bírák és az eljárásokban közreműködő ügyvédek vannak célkeresztben. Hozzájuk hasonlóan, a kártérítésre jogosult cigányok, fogvatartottak és börtönviseltek. De holnap bárki az uszító kormánypropaganda áldozata lehet. Holnap más jogerős ítéletek végrehajtását tagadhatja meg a kormány. Ne várjuk meg! Mindnyájan vesztesei vagyunk a jogállam és életünk biztonságos keretei rombolásának!” – áll a drámai felhívásban, amely felidézi, hogy Orbán Viktor január 9-i sajtótájékoztatóján kilátásba helyezte, hogy a magyar állam a bíróságok által jogerősen megítélt kártérítéseket nem fogja kifizetni sem a gyöngyöspatai iskolai szegregáció elszenvedőinek, sem az embertelen hazai börtönviszonyok károsultjainak.

Ezt azóta ő is megerősítette, s megismételték közigazgatási vezetők és politikusok. „E szándék ellen minden felelősen gondolkodó polgárnak tiltakoznia kell, mert a jogállamiság legalapvetőbb elveinek és értékeinek semmibe vételéről van szó” – szögezi le a Felelős Értelmiség honlapon lehozott nyilatkozat.

A jogállam veszélyeztetésének beláthatatlanok a következményei – húzza alá a dokumentum, amely arra is felhívja a figyelmet, hogy a súlyos társadalmi problémákat nem az állam felelősségét, mulasztását megállapító ítéletek elutasításával kell megoldani, tovább rontva a helyzeten.

„Esetleg a polgárokat is megilleti majd a jog, hogy válogassanak a jogerős ítéletek között, csak a nekik tetszőket követve? Mi lesz, ha elvész a bírói függetlenségbe vetett hit, az igazságszolgáltatás tekintélye? Hatalmi önkénybe vagy káoszba fullad a társadalom?” – sorolja a kérdéseket a nyilatkozat, amely arra is rámutat: az Alaptörvény szerint, Magyarország független, demokratikus jogállam. A magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik. A bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatóak. Mégis, ezek az alkotmányos értékek, a harminc évvel ezelőtti rendszerváltozás vívmányai, mára súlyos veszélybe kerültek, és csak közös fellépéssel védhetőek meg.

A nyilatkozat teljes szövegét itt lehet elolvasni, ugyanitt lehet aláírással csatlakozni hozzá.