Nyomoznak Borkai ügyében

HírKlikk 2019. október 21. 18:50 2019. okt. 21. 18:50

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára, Varju László DK-s politikus interpellációjára adott válaszában elismerte, hogy nyomoznak Borkai ügyében - írja a Mérce.

Varju a Parlamentben hangoztatta a Borkai közeli szövetségeséhez, Rákosfalvy Zoltán ügyvédhez köthető offshore-cégeket, a győri Audi-bővítés nyomán azokba befolyó hatalmas összegeket, a Borkai fiának nem működő cég által adott havi egy millió forintos fizetést, a túlárazott közbeszerzéseket, majd rákérdezett, a fenti ügyekben, amelyeket a sajtó annak idején részletesen tárgyalt, indult-e nyomozás? Ha igen, milyen eredménnyel? Ha nem, várható-e, hogy most, amikor a figyelem középpontjába kerültek, végre megindítják-e a nyomozást?

Kontrát Károly kifejtette, hogy Magyarországon senki nem áll a törvények felett, és aki bűncselekményt követ el, az nem részesül védelemben.

Az interpellációban felsorolt ügyekkel összefüggésben nyomozás van folyamatban, közölte az államtitkár, de több konkrétumot a nyomozásra hivatkozva nem árult el.

A lap emlékeztet, a Kontrát Károly által megosztott információ azért érdekes, mert másfél hete a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség azt állította az Azonnalinak, hozzájuk feljelentés nem érkezett, a médiában megjelent információk alapján pedig nem indítanak vizsgálatot, majd miután történt feljelentés, a rendőrség feljelentéskiegészítést kért.