Nyugdíjemelés: új javaslat kerül a kormány elé

HírKlikk 2020. január 9. 05:30 2020. jan. 9. 05:30

Alapnyugdíj bevezetését, valamint a nyugdíjaknak az átlagbér 70 százalékához való felzárkóztatását is követeli a Magyar Szakszervezeti Szövetség abban a hatpontos követeléscsomagban, amelyet hamarosan hivatalosan is eljuttat a döntéshozókhoz.

Juhász László, a szövetség nyugdíjastagozatának elnöke az InfoRádióban elmondta, tervezési hiba miatt a kormánynak a nyugdíjasok tíz hónapon át „hiteleztek", ezért elvárható lett volna, hogy a 0,7 százalékos kiegészítés helyett kerek 1 százalékos pluszt kapjanak.

„Hogy ilyen ne történhessen meg újra, javasoljuk, hogy a kormány 2020 januártól a 2,8 százalék helyett minimum 3,5 százalékra tervezze az emelést" – írta le a követelések első pontját Juhász László.

További pontok:

Az infláció mellett a bérnövekedést is számolják bele a nyugdíjszámítás alapjába.

A helyettesítési arány figyelemmel kísérésrée, vagyis hogy az utolsó nettó jövedelem és a nyugdíj százalékos különbségét csökkentse a kormány – az átlagbérek 70 százalékához közelítse azt, egy ötéves periódus alatt.

A kormány készítsen márciusig felmérést a nyugdíjasok helyzetéről, a korábbi nyugdíjak értékvesztésének mértékéről és tegyen javaslatok a durva különbségek csökkentésére.

Alapnyugdíj. itt az időskori elszegényedést gátolnák meg, hosszabb távon.

A kormány tekintse partnernek a mértékadó nyugdíjas-érdekképviseleteket!

Forrás: InfoRádió