OLAF: túlszámlázással 536 millió forintos kárt okozott négy férfi

HírKlikk 2020. október 20. 10:08 2020. okt. 20. 10:08

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ajánlása alapján emelt vádat a Fővárosi Főügyészség négy férfi ellen, aki túlszámlázással több mint 536 millió forintos kárt okozott játszóterek felújítására szolgáló uniós támogatások felhasználása során - tájékoztatta a fővárosi főügyész kedden az MTI-t.

A bűnügyben a Fővárosi Főügyészség uniós támogatás és magyar költségvetési forrás jogosulatlan igénybevétele miatt nyújtott be vádiratot, és indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottakat letöltendő börtönbüntetésre – közölte Ibolya Tibor.

A vádirat szerint, egy 59 éves férfi, aki egy pályázatírással is foglalkozó céget vezetett, 2007-ben megtudta, hogy 2008-ban európai uniós támogatások igényelhetők kültéri, közcélú játszóterek kialakítására, illetve korszerűsítésére.

Elhatározta, hogy a támogatási rendszert kijátszva, valótlan árajánlatok alapján, eltúlzott összegekre fog pályázni. Az üzletbe bevonta munkatársait, egy 42 éves és egy 41 éves férfit, illetve egy 64 éves üzletembert, aki kifejezetten a későbbi kivitelezésekre alapított egy új céget.

A megvalósítás során, 5000 lakosnál kisebb lélekszámú településeket kerestek meg azzal a lehetőséggel, hogy az önkormányzat számára pályázati pénzből, lényegében ingyen felújítják a játszótereket.

A vádlottak kialakítottak egy rendszert, amelyben jelentősen túlárazott ajánlatokat kértek be más cégektől és ezeket felhasználva, pályáztak egy budapesti központi hivatalnál a támogatásokra, amelyeket el is nyertek. A kivitelezést hatvan önkormányzat esetében a benyújtott számlákon szereplő összegnél sokkal kisebb ráfordítással valósították meg.

A vádlottak ezzel mind a magyar, mind az uniós költségvetést megkárosították. Ezek a felújításokat 75-25 százalékban finanszírozták – ismertette a főügyész.

Ibolya Tibor közölte, az ügyészség 0 bár erre jogszabályi kötelessége nincs – minden OLAF-ajánlás alapján büntetőeljárást indít.

Forrás: MTI