Önkéntesnek áll az MSZP elnöke

HírKlikk 2020. március 25. 06:13 2020. márc. 25. 06:13

Önkéntesként fogja a pécsi időseket segíteni jövő héttől a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos gondjaik megoldásában Tóth Bertalan, az MSZP elnöke – hangzott el az ATV Egyenes beszéd című műsorában kedden.

A pártelnök bejelentkezett a pécsi önkormányzat által indított PAPI – Program A Pécsi Idősekért programba, amelynek célja, hogy megteremtsék a pécsi idősek számára a lehetőséget az egyetlen valóban hatékony védekezési módszer alkalmazására: hogy az otthonukban tudjanak maradni.

Az MSZP elnöke a műsorvezetőnek arra a kérdésére árulta el szándékát, hogy mennyi mozgásterük marad az ellenzéki politikusoknak, ha jövő kedden a kormánypártok a Parlamentben elfogadják a kormány előterjesztését a felhatalmazási törvényről, a parlament nem ülésezik, és a járványügyi előírások miatt, az ellenzékiek az utcán gyülekezve sem tudják megfogalmazni követeléseiket.

Tóth Bertalan azt mondta: ha nem teremtik meg az elektronikus szavazás feltételeit – mint ahogy a román parlamentben megtették –, és Kövér László nem hívja össze az Országgyűlést, akkor minden eszközük elvész a képviselőknek, hogy a Parlamentben kifejtsék véleményüket, megtegyék javaslataikat.

„Tulajdonképpen ezzel teljesen ki lehet iktatni a Parlamentet a kormányzásból” – mondta, de hozzátette: az MSZP politikusai az átmeneti időszakban élnek majd azokkal lehetőségekkel, hogy online, vagy Skype-on elmondják a véleményüket.

S amikor nem ülésezik a Parlament, az országgyűlési képviselők „nyugodtan” segíthetik az időseket önkéntesként, hiszen „rengeteg helyen keresnek önkénteseket” – így jelentkezett ő is a PAPI-ba.

Forrás: Hírklikk