Önös érdekből hallgat Németország az örmény-azeri konfliktusban

HírKlikk 2020. október 16. 12:23 2020. okt. 16. 12:23

A Hegyi-Karabah körüli viszály újbóli fellobbanásának fő oka a török nagyhatalmi törekvésekben keresendő, és ez a konfliktus újraértékelésére késztet – erről közölte egyik bloggere elemzését a német Der Freitag hetilap. Az írás elképesztőnek mondja, hogy Németország, a német politika nem szólal meg, csak azért, hogy Erdogan megvédje a menekültektől, és hogy a németországi török szavazók nemzeti érzelmeit ne érje sérelem.

Úgy tűnik, hogy Németországban nem túl nagy az érdeklődés a konfliktus iránt, és tény, hogy a Kaukázus déli része messze van, de a viszály dimenzióit nem szabad alábecsülni – figyelmeztet a Der Freitag. A német sajtóban általában a keresztény örmények és a muzulmán meghatározottságú Azerbajdzsán közötti viszályról beszélnek. Ez pedig vallási konfliktust sugall, pedig egyelőre nem ilyenről van szó.

Örményország valóban mélységesen keresztény, az első állam a világtörténelemben, amely államvallásként felvette a kereszténységet, de Azerbajdzsán iszlám meghatározottsága meglehetősen gyenge. Azerbajdzsánt 1918-ban alapították, akkor haladónak számító köztársaságként, majd alig két év múltán, szovjet uralom alá került, vagyis nem volt ideje arra, hogy iszlám identitást alakítson ki.

Ám az egyre nyíltabban iszlamistaként működő, és a hozzá hasonlókkal együttműködő Törökország ijesztő dimenziókra tesz szert a helyileg korlátozott, de mégiscsak több regionális hatalom – Oroszország, Irán, és Törökország – találkozási pontján zajló konfliktus.

Tovább nehezíti a megoldást, hogy Törökország több európai állam által bizonyítottan Szíriából toboroz részben iszlám harcosokat.

Aki politikai, történelmi, vagy jogi szempontból elemzi a konfliktust, elkerülhetetlenül arra jut, hogy mindkét fél érvényes érveket tud felhozni álláspontja mellett. A történelem egyértelműen Örményország mellett szól, de a legutóbbi nagy háborúban (1991-1994) mindkét fél bűnössé vált. Jogilag azt hangsúlyozták, hogy a terület Azerbajdzsánhoz tartozik, de teljességgel figyelmen kívül hagyták az ott lévő népek önrendelkezési jogát, és egy szovjet jog szerint megszervezett referendum eredményét is. Tény azonban, hogy a legutóbbi támadás Azerbajdzsánból indult ki, mégpedig Törökország erkölcsi és katonai támogatásával. Az örmény fél el tudta fogadni a túlnyomórészt örmények lakta Arzah státusát. Nem lett volna érdemes támadást indítani az anyagilag sokkal jobb helyzetben lévő azeri kőolaj-diktatúrának sem.

Ezért a mindkét félnek szóló felszólítás a hadicselekmények beszüntetésére csupán a legtöbb uniós tagállam, és köztük Németország messzemenően közömbös álláspontjának kifejeződése. Nem lehet azonos módon megszólítani a támadókat és a védekezőket: beláthatatlan következményekkel jár, ha a védekezők teszik le a fegyvert.

Vajon így van-e?

Azerbajdzsán folyamatosan hangsúlyozza, hogy ha kivonják a helyi és az örmény katonaságot, mindenkinek biztosítja az állampolgári jogokat, és senkinek nem görbül meg a haja szála sem. Ez jól hangzik, de nem hihető ­– írta a szerző, aki emlékeztetett a magyarországi baltás gyilkosságra, valamint arra, hogyan fogadták hazájában hősként a Budapest által kiadott gyilkost. „Vajon ki garantálja, hogy egy olyan országban, ahol ennyire az élet része az örményekkel szembeni gyűlölet, nem torkollik minden egy tömegmészárlásba? Voltak már etnikai pogromok Bakuban és Szumgajtban is 1989-1990-ben, ahol az ottani örményeknek semmi részük nem volt semmilyen konfliktusban, vagyis nincs és nem is lehet bizalom”.

Mindez azonban nem terelheti el a figyelmet arról, hogy ezúttal a felelősség nagy része Erdogan török elnököt terheli, aki már a korábbi hetekben is mindent elkövetett, hogy háborút robbantson ki Görögországgal, majd ezt követően robbant ki az azeri-örmény konfliktus. Erdogannak pán-török tervei vannak. Ideológiája szerint az azeriak és a törökök, valamint a Kaspi-tenger  túlpartján élő türk népek  egy népet alkotnak, amelynek egyesülnie kell, természetesen Ankara vezetésével.  Ebben pedig – elég a térképre pillantani – nem Arzah az akadály, hanem egész Örményország.

Az örményekben mindez óhatatlanul az örmény kisebbség ellen elkövetett 1915-ös török genocídiumot, a XX. század első népirtását idézi fel. Mindezt az egymást követő török kormányok tagadják, de Erdogan nemrég a következő ijesztő, és újra traumatizáló kijelentést tette: „Folytatjuk a küldetést, amelyet nagyapáink évszázadok óta követtek a Kaukázusban”. Azerbajdzsán ezeket elhallgatja. Bármire is gondolt Erdogam, az nem a népek barátsága és a sokszínűség volt.

Elképesztőnek mondja a cikk, hogy Németország, a német politika nem szólal meg, csak azért, hogy Erdogan megvédje a menekültektől, és hogy a németországi török szavazók nemzeti érzelmeit ne érje sérelem. „E sorok szerzője mindig remélte, hogy a konfliktus elsimul, amint mindkét oldalon lassan eltűnik az a generáció, amely még emlékszik az 1991-94-es háború szenvedéseire és rombolására, és helyet ad egy új generációnak, amely majd egymásra talál. Ez talán naivitás volt. Ám Azerbajdzsán a mai Törökországgal való katonai összeborulásával – amit Jereván teljes joggal a létét fenyegető veszélynek tekint –, saját érdekében is évtizedekkel elhalogatta a konfliktus megoldását, és eljátszotta minden erkölcsi legitimitását a konfliktusban. Már csak azt lehet remélni, hogy a támadók belefáradnak a háborúba, mert nincs vesztenivalójuk, és keveset tudnak nyerni, miközben máris súlyos katonai és emberveszteséget kell elviselniük.

Elképzelhető egy újabb fegyverszünet. Ez esetben azonban nyíltan kellene beszélni az örmények által annektált Arzahon kívüli területről, az úgynevezett védőfolyosóról is. Ehhez valós kompromisszumok szükségesek, de ilyet az örmények nem engednek diktálni maguknak sem fegyverekkel, sem Törökország részvételével. „Ezért a Nyugaton múlik, hogy Erdogant diplomáciával és gazdasági nyomással mindenáron távol tartsa a konfliktustól, és hogy a Nyugat átgondolja az Erdoganhoz fűződő viszonyát. Erdogannak ugyanis csak a háború fontos, de megengedhetetlen, hogy akár örmény, akár azeri emberek életét oltsák ki. Minden jobb, mint amit az ottani emberek éppen most megélnek” – szögezi le a Der Freitag hetilapban megjelent cikk szerzője.