Orban: 14 százalékos nyugdíjemelés lesz

HírKlikk 2020. augusztus 15. 16:30 2020. aug. 15. 16:30

Tizennégy százalékkal emelik a nyugdíjakat szeptember 1-jétől az eredetileg tervezett 40 százalékos emelés helyett – jelentette Ludovic Orban román miniszterelnök.

A román kormányfő szerint, a jövő heti kormányülésen fognak határozni, amikor elfogadják a költségvetés-kiigazítást egy sürgősségi rendelettel, amely tartalmazni fogja a nyugdíjemelést is. Orban elmondta, hogy a kabinetnek nagyon nehéz döntést kellett meghoznia, mivel az év elején 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel számoltak, de a korornavírus-járvány miatt, a GDP nem nőni, hanem a legfrissebb becslések szerint, közel négy százalékkal visszaesik. Ilyen körülmények között, maximum 14 százalékos nyugdíjemelés fér bele, aki ennél többet ígér, az nem mond igazat – mondta Orban. 

A kormányfő ezzel arra utalt, hogy szeptember 1-jétől 40 százalékos nyugdíjemelés volt előirányozva a korábban elfogadott jogszabályok szerint, de a liberális kormány úgy véli, a jelenlegi gazdasági helyzetben nem lehet ilyen nagy nyugdíjemelést biztosítani.

Korábban Florin Citu pénzügyminiszter többször is kijelentette, hogy az államháztartás maximum tíz százalékos nyugdíjemelést bír el, ennek ellenére, a kormány most várhatóan 14 százalékos emelésről dönt. 

Romániában az idén önkormányzati és parlamenti választások is lesznek. A parlamentben többséggel rendelkező ellenzéki szociáldemokrata párt elnöke kilátásba helyezte egy bizalmatlansági indítvány beterjesztését. A szociáldemokraták egyebek mellett azt róják fel a kormánynak, hogy nem hajlandó megadni a törvény által meghatározott 40 százalékos nyugdíjemelést.

Románia az idén 3,8 százalékos gazdasági csökkenés mellett, 8,6 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányra számít.

Forrás: Hírklikk