Orbán 4-0-ra kikapott Brüsszelben

HírKlikk 2020. július 22. 13:29 2020. júl. 22. 13:29

A kozmetikázott foglalkoztatási és egyéb adatok miatt, kevesebb támogatást kap az ország, viszont javultak a feltételek a jogállamiság erősödésére – erről beszélt Ujhelyi István, a Magyar Szocialista Párt európai képviselője kedden este, az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Mivel Magyarország túlnyomó része Bulgáriához hasonló szinten, az uniós megélhetési átlag 50 százaléka alatt nyomorog, kapott az ország az Európai Uniótól egy hárommilliárdos szociális keretet hét évre. Összességében azonban rosszabbul jött ki a kormány a költségvetési tárgyalásról, mint 14 éve, a szocialista kormány idején, vagy akár hét esztendeje. Ez önmagában nézve, hatalmas vereség az országnak. A jogállami feltételeket lehetővé tévő keretszabályokkal azonban nőtt az esélye annak, hogy a következő években a választók bizalma ismét egy versenyképesebb, és a jogállamiságot támogató politika felé forduljon.

„A haza, az ország érdeke nem egyezik Orbán Viktor érdekeivel. Miközben országunk szegénységére hivatkozva szerzett innen-onnan hárommilliárd eurót, valójában ennél jóval nagyobb összegű veszteséget szenvedett Magyarország az ő politikája miatt, amelynek megint csak hosszabb ideig isszuk a levét” – magyarázta Ujhelyi István.

Ami Orbán brüsszeli terveit illeti, focihasonlattal élve, az MSZP európai politikusa 4-0-ra értékelte a miniszterelnök kinti vereségét, ellenben ha Magyarországot nézzük, „továbbjutásnak megfelelő döntetlent értünk el, mert azzal, hogy az unió rá fogja végre venni a kormányt arra, hogy a támogatást jogszerűen költse el, tartsa a jogállamiságot, az eredmény” – hangsúlyozta Ujhelyi.

Emlékeztetett, miközben a három legszegényebb ország egyikeként kapott az ország hét évre hárommilliárdot mintegy szociális segélyként, összességében hazánk jóval kevesebb támogatáshoz jutott, mint a szocialista kormány idején, vagy akár az előző hétéves ciklusban. „Ez a Fidesz saját, propagandára épülő kormányzásának következménye, hiszen a foglalkoztatási adatok alapján dőlt el a támogatás összege. Már akkor is többször közölte az MSZP, hogy kozmetikázott számokról van szó” – tette hozzá.

Ujhelyi elmondta, noha tudni lehetett, hogy az uniónak 2015-2019 közötti számokból kellett kiindulnia, a kormány a saját hatalma érdekében – de sajnos a magyar családok kárára – feljavította a munkanélküliségi számokat és mutatókat.

„Ha minden egyes diákszövetkezeti tagot és azt a 140.000 diákmunkát vállalót is beleszámolják az állami foglalkoztatottak közé, ha a közalkalmazottakat, a közmunkásokat csak azért alkalmazzák, hogy gyönyörű számsorokat lehessen bemutatni, hogy „mekkora foglalkoztatottság van ma Magyarországon” és „paradicsomi” állapotokról lehessen beszélni itthon, az nem találkozik a valósággal, Ellenben az Európai Bizottság abból indult ki, amit a magyar kormány leadott a magyar foglalkoztatási viszonyokról, tehát a kormány hibájából lett kevesebb a pénz. Csalt eddig, elhazudta a valóságot a magyar választók és az európai közösség elől is, most viszont felháborodva követeli szegény országként a támogatást” – foglalta össze a szocialista politikus.

Forrás: Hírklikk