Orbán a norvégokat mószerolta Amerikában

Föld S. Péter 2019. július 4. 08:00 2019. júl. 4. 08:00

Ha igaz, amit David B. Cornstein állít, és amit Magyarországon a Direkt36 közölt, akkor Orbán Viktor, nem először pályafutása alatt, szereptévesztésben volt. A magyar miniszterelnök május 13-án találkozott Washingtonban Donald Trump amerikai elnökkel, és a tárgyaláson szint részt vevő veterán amerikai nagykövet szerint Orbán arra akarta rávenni Trump elnököt, hogy segítse őt a norvég alapok elleni harcában.

Rövid megbeszélésük során kétszer is felvetette Orbán a témát, Trump azonban mindkétszer elhajtotta. Először azt mondta, hogy majd ránéz az ügyre, majd egy újabb felvetésre azt válaszolta: szeretem a norvégokat.

Azt hinnénk, hogy ennél már nincs lejjebb. És talán tényleg nincs. Mert azért az nem mindennapi dolog, hogy egy uniós ország miniszterelnöke, aki nem mellesleg hosszú évek óta hajt arra, hogy Amerikában fogadják őt, arra használja ki az őt fogadó ország első emberével való találkozást, hogy egy civil szervezetet, jelesül a Norvég Alapot mószeroljon.

Márpedig Orbán éppen erre vetemedett, ami, tudomásunk szerint nem megszokott a diplomáciai érintkezésben. Sőt, kifejezetten különösnek mondható, vannak helyek, például jobb kocsmák, ahol taplóságnak, vagy egyenesen bunkóságnak nevezik az ilyen viselkedést. Más kérdés, hogy David B. Cornstein nagykövet eddig miért hallgatott a találkozónak erről az érdekes mozzanatáról, és hogyha eddig hallgatott, akkor most miért épp most tartotta érdemesnek megszólalni.

A Hírklikk egyébként Trumphoz közeli washingtoni forrásból úgy értesült, hogy a fent közzétett információ nem teljesen áll - igaz, a meg nem nevezett forrás egy ugyancsak meg nem nevezett másik forrás információját minősíti, vagyis, még az sem kizárt, hogy igaz lehet a történet. Az viszont bizonyos, hogyha nem Orbán Viktor a történet egyik – nem pozitív - főszereplője, akkor az egészet eleve kétkedéssel fogadnánk.

Orbánnal kapcsolatban azonban még ez is hihetőnek hangzik.