Orbán az egészségügy helyett egyházakra, sportra, vasútra akar költeni

HírKlikk 2019. június 11. 08:06 2019. jún. 11. 08:06

A jövő évi költségvetés tervezete nem az áttörés pénzügyi terve – állítják közgazdászok a Népszavának. Hiába olyanok a gazdaság makroszámai, mint szinte még soha, a javaslatcsomagban nyoma sincs annak, hogy a kormány az egészségügy problémáival foglalkozna.

Mihályi Péter közgazdász szerint nyoma sincs annak, hogy a kormány akarna valamit kezdeni az egészségügy problémáival.

- Pedig most a makroszámok jók, ha akarnának valamit, akkor most megtehetnék. Az is nyilvánvalóan látszik, hogy az egészségügy helyett családpolitikára, egyházakra, sportra, vasútra akar költeni. Mindennek az a következménye, hogy csúszunk bele a magánegészségügybe, a szegényeknek rossz, a gazdagoknak jó. És a szegényeket nem is fogják észrevenni, mert kívülről az nem látható, hogy a legjobb orvosok mennek át fokozatosan a magánszférába - fogalmazott a Népszavának.

Dózsa Csaba közgazdász szerint miután még nem lehet tudni, mi lesz az idei várható tényleges kiadás, a benyújtott központi költségvetés alapján - papíron - úgy néz ki jövő évre kis mértékben növekszik a GDP arányos egészségügyi költés. Ennek a belső szerkezete azonban kedvezőtlen: az államra jutó rész várhatóan 2020-ban sem éri el az öt százalékot. Míg 2,3-2,4 százalékot közvetlenül a lakosságnak kell finanszíroznia.

Az úgynevezett Gyógyító-megelőző ellátási kasszák esetében reálértéken és a GDP növekedési rátát meghaladó növekménnyel számol a kormányzat, amely bizonyára fedezetet nyújt a hároméves bérmegállapodásra. Ugyanakkor további jelentősebb kiadásnövekedést nem terveznek. Mindez azt is jelenti, hogy az egészségügyre szánt összeg nem elég a nálunk fejlettebb uniós országok hasonló kiadásaihoz való felzárkózáshoz. De arra sem, hogy kiemeljük magunkat a jelenlegi helyzetből.

Megjósolható, hogy a jövő évi tervezet lényegében nem állítja meg a kórházak további eladósodását, a szakemberek elvándorlását, és nem segíti a külföldön dolgozók hazacsábítását sem. Ha a hazai GDP arányos egészségügyi közkiadást Csehországéhoz hasonlítjuk, ahol ez az arány hat százalék, akkor pusztán a velük való lépéstartáshoz éves szinten közel plusz 500 milliárd forintra lenne szükség az állami egészségügyben. Az alapellátásnak szánt 10 milliárdos többletbe beleférhet a háziorvosi praxisközösségek fejlesztése.

A szakellátás fejlesztésére szánt plusz 40 milliárdjából jó lenne, ha jutna új egészségügyi technológiákra, diagnosztikára, műtéti eljárásokra, a finanszírozási díjak részleges rendezésére. További fejlesztési forrást jelenthet az Egészséges Budapest Program 2020-ra eső beruházási kerete.

- Ugyanakkor nem látok különösebb fejlesztési összeget az egészségi állapot javítását célzó ügyekre, miközben a népegészségügyi programoknak már dübörögniük kellene. Kásler Miklós egy éve beszél ezekről, anélkül hogy annak lenne legyűjthető, elfogadott és forrásokkal is megerősített programja. Azokból eddig csak a népegészségügyi elemeket is tartalmazó praxisközösségek bővítésének pályázata zajlott le. A program azonban máris csúszik: a nyertesekkel még nem kötöttek szerződést, noha az új praxisközösségeknek júniustól már el kellett volna indulniuk - fogalmazott.

A közgazdász szerint probléma, hogy miközben a hazai lakosság idősödik a kormány jövőre GDP arányosan kevesebbet szán a gyógyászati segédeszköz-támogatásra és gyógyfürdők finanszírozására, mint ebben az évben. Ez azt jelenti, hogy elinflálódnak az eszközökhöz és kezelésekhez nyújtott támogatások, már most egyre nehezebb jó minőségű, új termékeket behozni. A hazai gyártók és gyógyfürdő szolgáltatók pedig kínlódnak, mert képtelenek alkalmazottaik bérköltségét kitermelni.

Törökné Kaufman Zsuzsanna, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) elnöke szerint a jövő évi költségvetésben nem elegendő a pénz a kórházak adósságmenetes működéshez. Hozzátette: EGVE elnökként különösen fájlalja, hogy se a gazdasági, se a műszaki területnek nem jut bérfejlesztésre. Tíz-tizenkét éve nem született érdemi döntés az e területen dolgozók keresetének növelésérő. Ígéret sincs, a kormány az erre irányuló és az egészségügyi kormányzattal, valamint az érdekvédőkkel közösen kialakított javaslatot sem tárgyalta érdemben.   

Forrás: Népszava