Orbán bocsánatkérését elfogadják, de ez semmin sem változtat

2019. március 14. 17:45

Elfogadta Orbán Viktor kormányfő bocsánatkérését csütörtökön a flamand kereszténydemokraták (CD&V) elnöke, azonban közölte, pártja továbbra is támogatja a Fidesz kizárását az Európai Néppártból (EPP). Később hasonlóan nyilatkozott több más EPP-tagpárt vezetője is.

 Wouter Beke arról számolt be, hogy elfogadja Orbán Viktor bocsánatkérését a bántó nyelvezet miatt, de az ügy nem arról szól, hogy ő sértve érzi-e magát, hanem az alapvető európai értékek, például a sajtószabadság és a hatalmi ágak elválasztásának tiszteletéről, illetve a jobb együttműködésről a külső határok védelmében, s ebben nem lát semmilyen változást.

"A CD&V nem változtat az álláspontján, miszerint a Fidesznek nincs helye az Európai Néppártban" - írta a Twitteren.

Reagált Maxime Prévot, a vallon konzervatív Humanista Demokratikus Centrum (CDH) vezetője is, mondván, ez a bocsánatkérés semmit nem változtat azon a véleményükön, hogy a nagyobbik magyar kormánypártnak nincs többé helye az EPP-ben.

Frank Engel, a luxemburgi Keresztényszociális Néppárt (CSV) elnöke rámutatott, hogy Orbán mindössze egyetlen kijelentéséért kért elnézést, intézkedéseiért, egyéb nyilatkozataiért és kampányaiért nem, s ez nem elegendő.

Petteri Orpo, a finn Nemzeti Koalíciós Párt (Kokoomus) elnöke azt közölte, hogy megkapta az üzenetet, de nem vonják vissza kizárási indítványukat. "Ezen a ponton levelek már nem segítenek, a Fidesznek tettekkel kell bizonyítania elkötelezettségét az EPP mellett, de ez nem történt meg" - emelte ki.

A magyar miniszterelnök szerdán levelet írt azon EPP-tagpártok vezetőinek, amelyek kezdeményezték a Fidesz kizárását. Ebben bocsánatot kért a "hasznos idióták" kifejezés miatt, de kiemelte, nem változtat álláspontján a keresztény kultúra védelmét, a migrációt és Európa jövőjét illetően.

A miniszterelnök azt kérte az érintett pártoktól, hogy gondolják újra a kizárási kezdeményezést.

Tíz országból tizenhárom EPP-tagpárt kérte hivatalosan a Fidesz kizárását a magyar kormány újabb plakátkampánya és szerintük jogállamiságot veszélyeztető lépései miatt. Erről a konzervatív európai pártcsalád politikai közgyűlésén szavaznak a résztvevők jövő szerdán.

Forrás: MTI/Hírklikk