Orbán csak elárulta, hogy mikor veheti majd fel az oltást

NVZS 2021. február 24. 16:40 2021. feb. 24. 16:40

Nem állítjuk, hogy feltétlenül a Hírklikk megkeresése és cikke nyomán, de Orbán Viktor ma végre megszólalt, s ha homályosan is, de utalt arra, hogy az ország vezetői – legalábbis a védekezés irányítói – nem kaptak eddig COVID19 ellen védő vakcinát. Portálunk hétfőn kérdezett rá hivatalosan a kormányfő stábjánál arra, hogy őt beoltották-e már, de válasz eddig nem érkezett. Ezen túl hat vezetőről – a köztársasági elnöktől kezdve a házelnökön át, a miniszterelnök-helyettes belügyminiszterig – próbáltuk megtudni, hogy be lettek-e már oltva. Három visszajelzést kaptunk, negatívat. Pedig Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint egy normális országban a vezetőknek az elsők között kell megkapniuk az oltást, „az USA-ban és Izraelben például tisztában vannak a biztonságpolitikai kockázatokkal”, de nálunk ebben a kérdésben óvodai a szint. A kormány pedig tett róla, hogy a kommunikációs térbe kerüljön a vezetők oltási státusza.

„Nagy nap ez a mai, ma kezdünk el oltani a kínai vakcinával, Nagy reményt ad ez nekem is, hogy valamikor a jövő héten a védekezés irányítói sorra kerülhetnek” – mondta Orbán Viktor szerda délelőtt a Facebookra feltett videóüzenetében. (Bár magát nem említette külön, de gondoljuk, rá, a védekezés első számú irányítójára is vonatkozik a kijelentés.)

Minimum érdekes, hogy tette ezt két nappal azután, hogy portálunk – Havasi Bertalanon keresztül – hivatalosan is megkérdezte, vajon kapott-e a miniszterelnök vakcinát; illetve egy nappal azután állt ki ezzel a nyilvánosság elé, hogy leközöltünk egy cikket a témában. Ahogy abban írtuk: „azon sem lennénk meglepve, ha már régen beoltották volna. Ha így történt volna, azt persze senki nem vetné a szemére, sőt! Hiszen egy normális országban az ország vezetőit (elsősorban is a miniszterelnököt, a köztársasági elnököt, a belügyminisztert, a honvédség és a rendőrség irányítóit) az elsők között kellene beoltani. Ez biztonságpolitikai kérdés”.

Ők még biztosan nem lettek beoltva

Orbánon kívül hat kormányzati, illetve az ország biztonságáért felelős vezető személyről is megpróbáltuk megtudni, hogy oltakoztak-e már. Közülük három stábja válaszolt a megkeresésünkre, kettő egyértelmű, egy pedig kétértelmű választ adott.

„Dr. Pintér Sándor miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter úr megbízásából tájékoztatom, hogy dr. Pintér Sándor válaszadásomig nem kapott COVID19 vírus elleni védőoltást. A miniszter nem krónikus beteg, életkora alapján pedig még nem került sorra” – írta Samu Attila sajtófőnök.

Dr. Balogh János, „az országos rendőrfőkapitány, illetve a rendőrség vezetői sem kaptak még oltást. A rendőrség vezetőire az oltással kapcsolatban ugyanazok az irányadóak, mint valamennyi munkatársukra” – érkezett az információ az ORFK kommunikációs szolgálatától. 

Kétértelmű választ kaptunk a Parlament elnökével kapcsolatban: Kövér László házelnök úr akkor kapja meg az oltást, amikor sorra kerül” – írta megkeresésünkre Szilágyi Zoltán sajtófőnök.

Nem kaptunk ugyanakkor választ Áder János, köztársasági elnök, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Benkő Tibor honvédelmi miniszter stábjától a kérdésünkre.

Ködösítés

Megjegyzendő, hogy Orbán Viktor fent említett mai videóüzenetében „a védekezés irányítóit” emlegette. Nem tudjuk, pontosan mire gondolt, de ha az operatív törzsre, akkor annak tagjai közül van, aki már megkapta az oltást, így  Müller Cecília is, aki pedig a kora miatt elvben még nem kerülhetett sorra, január 13-án vette fel az első adagot. Ezzel semmi baj nincs, azzal inkább, hogy még ebben is folyik a kormányfői ködösítés.

Biztonságpolitikai kockázatok 

„Egy ország működése szempontjából, a többi között nemzetbiztonsági megfontolásokból is az elsők között kellene beoltani az ország vezetőit, aminek még plusz PR-hozadéka is lenne, hiszen azt látnák az emberek, hogy a vezetőik beoltatják magukat” – szögezte le Tarjányi Péter. A biztonságpolitikai szakértő szerint viszont ebből is egy klasszikusan magyar róka fogta csuka helyzet alakult ki, a vezetés inkább kiteszi magát az egészségügyi kockázatoknak, annak, hogy a veszélyesebb mutánsok miatt komolyabban megbetegednek, csakhogy elkerüljenek lehetséges politikai támadásokat. 

Pedig az ilyen esetleges támadásokat csak maguknak köszönhetnék – fejtegette Tarjányi, mert mire számíthatnának vajon az ellenzék részéről azután, „hogy a gyöngyösi ellenzéki polgármestert a kormányzati média abban a pillanatban darabokra szedte, amikor ő soron kívül beoltatta magát” (tegyük hozzá, egyébként megmaradt vakcinával). 

„Az a baj, hogy döntéshozói szinten ezt is teljesen áthatja a kommunikációs megfelelés” – szögezte le, hozzátéve: „egy normális országban bevett és teljesen normális, ha 18-20 oltással (9-10 emberről beszélünk) az elsők között kapják meg a vakcinát az irányításban kulcsszerepet játszó vezetők. Nem az a lényeg, hogy szeretjük őket  vagy sem, hanem az, hogy meg kell próbálni megakadályozni az ország működése szempontjából fontos döntéshozók megbetegedését.

Félnek a belpolitikai vihartól 

„Nem török pálcát senki felett sem, de nálunk biztosan belpolitikai vihart kavart volna, ha a vezetőket az elsők között oltották volna be, pedig az az ország működése szempontjából fontos lett volna” – szögezte le. De idehaza ez is teljesen átpolitizálódott, pedig ebben a helyzetben ennek nem lenne helye. 

„De miután  kormányzati oldalól az első pillanattól kezdve támadási felületként kezelték a járványhelyzetet, tudják, hogy valamifajta viszontválasz lenne, ezt pedig inkább nem kockáztatják meg” – összegezte véleményét Tarjányi Péter, megjegyezve, hogy még hetven felett sem oltatják be magukat (Pintér Sándor például 73 éves), nehogy a kommunikációs háborúban azt hangulatkeltésre lehessen használni. 

Lennének követendő példák

Ahol komolyan veszik a döntéshozói mechanizmusokat – például az Egyesült Államokban és Izraelben –, ott az elsők között, és nyilvánosan oltatták be magukat az ország vezetői – emlékeztetett a biztonságpolitikai szakértő. Ezekben az országokban ugyanis tudják, mivel jár, ha adott esetben a vezetők kiesnek a döntéshozói láncolatból, amit pedig súlyosabb és nagyobb problémának tartanak, mintha a korai oltakozásért beszólnának nekik. 

Az Egyesült Államok jelenlegi elnöke és alelnöke – Joe Biden és Kamala Harris – még jelöltként oltatták be magukat. S tették ezt a nagy nyilvánosság előtt. Vagy ott van Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnök, aki az elsők között, példát mutatva kapta meg a vakcinát.